Videó mutatja be az eddigi 57 amerikai választás államonkénti eredményét
2016. november 8. 11:37
Az 1789-ben elfogadott amerikai alkotmány bevezetése óta az Egyesült Államok történetében – a jelenleg zajlót leszámítva – 57 elnökválasztásra került sor, amelyek során az újraválasztásoknak köszönhetően 43 államférfi költözhetett be a washingtoni Fehér Házba. (Itt meg kell említenünk, hogy a szövetségi fővárosnak nevet adó első elnök, George Washington már nem érte meg a Fehér Ház elkészültét, az első lakója a második elnök, John Adams volt, így ha pontosak akarunk lenni: eddig összesen 44 amerikai elnök volt.) Általában a két nagy párt, a Demokrata és a Republikánus Párt jelöltjei versengtek a hatalomért, azonban a polgárháború előtt több kisebb politikai formáció támogatottja is színesítette a palettát. A most következő, Business Insider által elkészített videó pontosan bemutatja, hogy az egyes államok lakói a négyévenkénti megmérettetéseken mely pártot részesítették előnyben. Továbbá az ország területének bővülése is tökéletesen nyomon követhető rajta.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap