Újra várja a látogatókat a megújult Balassa Bálint Múzeum Esztergomban
2023. július 3. 12:28 MTI
Esztergom vármegye régi székházában szombaton megnyílt a felújított Balassa Bálint Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye. A 400 millió forintért felújított épületben időszaki kiállítás látható, látványtár épült, múzeumpedagógiai foglalkoztató újult meg és irodák kaptak helyet.
Kiállítás a felújított Balassa Bálint Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeum esztergomi tagintézményében 2023. július 1-jén. (MTI / Kovács Attila)
Korábban
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az átadás előtt kiemelte, a múzeum felújítása egy Interreg-program keretében valósult meg, amelyben a szlovák együttműködő fél a zselízi Esterházy-kastély egy szárnyát hozta rendbe.
T. Kocsis Anita intézményvezető az MTI-nek elmondta, az új látványtárban Esztergom korai történetétől kezdve a 2000-es évekig mutatják be, régészeti és történeti műtárgyak segítségével, a város történetét.
Kotasz Norbert projektmenedzser tájékoztatása szerint a 2,1 millió eurós összköltségvetés 85 százalékát vissza nem térítendő támogatásként az Európai Unió biztosította.
A felújítás során az épület teljes körű külső, belső és gépészeti rekonstrukción esett át.
A barokk stílusú épület volt Esztergom vármegye régi székháza, a díszes épületet feltehetően még Keresztély Ágost esztergomi érsek emeltette középkori alapokra.
Az ingatlan 1960 és 2010 között önkormányzati tulajdonban múzeumi feladatokat látott el, majd a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került és állagromlás miatt nem volt látogatható.
A Garam-menti Zselízen 1720-ban épült nyári otthonként a kis Esterházy-kastély, ahol egyidőben Franz Schubert zeneszerző oktatta a grófkisasszonyokat.
A projekt keretében a kastély északkeleti részét újították fel.
Az épület a jövőben kulturális, turisztikai központként, valamint rendezvényhelyszínként működik. Szobái, illetve terei esküvők, üzleti találkozók, reprezentatív események helyszíne, illetve rendhagyó tanóráknak, kézműves foglalkozásoknak, koncerteknek és egyéb zenei eseményeknek ad helyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap