Újra várja a látogatókat a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum
2024. január 16. 13:20 MTI
Hat év után hétfőn ismét megnyílt a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum, amely kibővített kiállítóterekkel és restaurált gyűjteménnyel várja a látogatókat.
Fotó: Kiss Gábor / MTI
Korábban
Az Erdélyi Történeti Múzeum fiókintézményeként a főtéri Hintz-házban működő múzeum ritkaságnak számít Erdélyben, még Nagyszebenben van hasonló. Egyediségét az adja, hogy a város egyik legrégebbi patikájában működik, annak berendezését, eszközeit is őrzi.
Felix Marcu, a történeti múzeum igazgatója a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a múzeum anyagának alapját Orient Gyula orvos, gyógyszerész 2000 darabos gyűjteménye adja. Ez más magángyűjtemények révén 7000-esre bővült, orvosi műszerekkel is kiegészült. "Ez élő gyűjtemény" – húzta alá az igazgató, aki szerint folyamatosan bővítik.
A múzeum bérli az eredeti tulajdonosának visszaszolgáltatott és példásan felújított Hintz-ház egykoron is patikaként működő termeit. Ezekhez a felújított alagsor is hozzáadódott, így 300 négyzetméterre nőtt a kiállítótér. Itt római kori falmaradványokat találtak, melyek szintén megtekinthetők – mondta a régész-igazgató.
Számos pénzérmét is találtak, Ana Maria Gruia kurátor szerint a 18. századi aprópénz – tallér, krajcár – a pénztárgépből származhatott.
A felújítás során restaurálták a barokk falfestményeket és festett bútorzatot, valamint a középkori kiállítási tárgyakat is, és új tárlókat is beszereztek. Az 1,1 millió lejes (14,4 millió forint) beruházás háromnegyedét a román művelődési tárca, a fennmaradó részt a történeti múzeum állta.
A földszinten a középkori receptkönyvek, gyógyszertári pecsétek, eszközök - mozsarak, mérlegek, edények, prések, laboratóriumi műszerek -, gyógyszerek, gyógyszerkészítéshez használt alapanyagok láthatók. Középkori készítményeket is láthat a látogató: múmiapor, hódfog és a középkorban csodagyógyszernek tartott életelixír is van a tárlókban.
Az épületben egy, a ház történetét ismertető kiállítást is berendeztek, és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak. Az orvosi berendezések az alagsorban kaptak helyet, valamennyi kiállítótér korszerű és interaktív.
Georg Hintz tulajdonos a megnyitón elmondta: 2008-ban szolgáltatták vissza a családnak az 1949-ben államosított ingatlant, amelyben ősei több mint 200 éven át laktak. A tulajdonjogot igazoló iratok mellett a múzeum kilakoltatási parancsát is megkapta, de maradásra bírta az intézményt. Hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy felújítsa az értékes épületet, amely a város egyik legrégebbi ingatlanjainak egyike. A munkálatok 2018-ban kezdődtek el.
A tervező és kivitelező cégek képviselői elmondták: Romániában nagyon ritka, hogy egy tulajdonos önerőből újítson fel egy műemlék épületet, és példaértékű munkát végezzen. Örömüket fejezték ki, hogy visszaadhatták a város egyik kulturális és turisztikai látványosságát.
A Kolozsvár főterének északi sarkán álló emeletes épület eredetileg reneszánsz stílusban épült, majd 1820-ban klasszicista stílusban építették át. Elsőként Mauksch Tóbiás alakított ki benne gyógyszertárt 1766-ban, amely 1851-ben a Hintz családé lett. Ez 1954-ben alakult át Gyógyszerészeti Múzeummá, amely újranyitása után naponta 10 és 18 óra között látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Idomítási módszerei is forradalmiak voltak a modern állatkert megálmodójának
- Az űrkutatás alapjait is lerakta „Rakétás Fritz”
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap