2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új állandó tárlattal emlékezik meg Móricz Zsigmondról Leányfalu

2019. február 22. 11:49 MTI

Kinek a hangja? címmel interaktív állandó kiállítás nyílt Móricz Zsigmondról Leányfalun.

Leányfalu, ahol Móricz Zsigmond utolsó éveit töltötte, egy állandó tárlattal ünnepli az író születésének 140. évfordulóját. A Leányfalu Hely- és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyén megnyílt, Kinek a hangja? című tárlat kiemelten szól a fiatalokhoz, segítséget nyújt középiskolai tanulmányaikhoz, és kiváló helyszíne lehet kihelyezett irodalomóráknak is. Adorján András alpolgármester az MTI-nek azt mondta, a kiállítás tartalma megfelel az új kutatásoknak, módszertanában XXI. századi. 5 játék, interaktív tábla és Móricz-korabeli tárgyak várják a látogatókat. A tárlathoz a ma is Leányfalun élő Móricz-leszármazottak, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) is kölcsönözött relikviákat, közöttük olyanokat, amelyek az író halála óta először kerültek vissza a településre.

A XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobbjaként számon tartott író 1911-ben vásárolt telket Szentendrén, a fővárosi nagypolgárság és művészvilág által kedvelt Leányfalun. Móricz Zsigmond az akkor már a nyarait itt töltő Rózsahegyi Kálmánnak, a kor színészóriásának invitálására látogatott a településre, és egy anekdota szerint a főút melletti telken megpillantott terebélyes diófa látványa ragadta meg, ami a gyerekkorát, a tiszacsécsei tájat idézte fel benne. A háromholdas birtokon édesapja, Móricz Bálint épített házat, majd ezt bővítették tovább az évek során Kós Károly és munkatársai tervei alapján. 

A Móricz-házban ma is a leszármazottak élnek, így az új állandó kiállítás a mellette lévő épületben kapott helyet. A megvalósítást a Kubinyi Ágoston Program, az NKA miniszteri támogatása, Leányfalu önkormányzata, valamint helyi társadalmi adakozás tette lehetővé.

 

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: gyermekirodalom.hu

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár