Új alapokra helyezte politikáját IV. Béla a tatárjárás után
2024. április 11. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Nem várt, de annál szerencsésebb fordulat
Batu seregei lerohanták az országot, a muhi csata után közvetlenül eljutottak egészen Pestig, a Duna vonaláig. A mongol hadak északi szárnya elfoglalta a Magyar Királyság északnyugati részét (többek között elesett Óbuda és Esztergom is), a déli szárny mindeközben Erdélyt dúlta.
A királyi pecsétet is megszerezve a mongolok rendeletet írattak, hogy az emberek térjenek haza, arassák le a termést, és adózzanak. Ezután tovább folytatták a pusztítást.
A fordulat 1242 tavaszán következett be, amikor a mongol hadak tervszerű és összehangolt kivonulása megkezdődött. Ennek indoklására a ma is leginkább elfogadott érv Ögödej nagykán halála és az új kán választása Karakorumban, a mongolok fővárosában.
Emlékpark a mai Muhi mellett (Kép forrása: Wikipédia/ Sebastian.mrozek/ CC BY-SA 3.0)
Egy másik lehetséges magyarázat a mongolok nem várt jelentős veszteségeire mutat rá, valamint arra, hogy a megnyúlt utánpótlási vonalak már nem biztosították a lehetőséget a magyar területek fölötti tartós uralom megőrzésére.
Elképzelhető az is, hogy a hadjáratnak ez csak egy felderítő-előkészítő szakasza volt, ám ennek némileg ellentmond, hogy sikereik ellenére a Magyar Királyság meghódítását ezt követően csak 1285-ben kísérelték meg.
Ekkor IV. László király serege legyőzte, majd egészen a Kárpátokig űzte a mongol hadat, ahol végül székely segítséggel leszámoltak ellenségükkel.
Ugyan újabb mongol hadak nem érkeztek, IV. Béla uralkodásának második, 1242 utáni szakaszát az újabb inváziótól való rettegés nagyban meghatározta. Az elnéptelenedett ország hasonló veszteségeket csak a török korban szenvedett el újra, de a pusztítás jóval hosszabb távon – nem egy év alatt – fejtett ki hasonló hatást.
Pontos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de a veszteségek aránya megközelíthette akár a lakosság egynegyedét is, ami példátlan a magyar történelemben.
IV. Béla nem méltatlanul érdemelte ki a második honalapító címet. Politikája új irányt vett, igyekezett kompromisszumot találni a főurakkal és az egyházi vezetéssel is, új – immár nem föld-, hanem kő- – várakat építtetett, visszahívta a kunokat, és az elnéptelenedett területekre telepeseket hívott be.
Mindezt abban a reményben, hogy a Magyar Királyság többé nem lehet kiszolgáltatott egy hasonló támadással szemben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap