2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Úgy bántak velünk, mint az állatokkal” – nem felejtenek a Gulág-túlélők

2015. november 16. 17:08

Rendhagyó történelemórát tartott a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB). A rendezvényen Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese két, 14 évesen elhurcolt Gulág-túlélővel, Levko Dohoviccsal és Hartmanné Nagy Klára Rózsával, valamint Hartyányi Jaroszlava ukrán nemzetiségi szóvivővel beszélgetett. A túlélők Gulágra történő elhurcolásuk körülményei mellett a táborokban töltött mindennapok gyötrelmeiről, valamint hazatérésükről is beszámoltak a szép számban összegyűlt diákok előtt. 

Poloskák, tetvek és éhezés

Emlékei felidézését Hartmanné Nagy Klára Rózsa, vagyis Klári néni kezdte. Elmondta, hogy nevelőszülei csendőrök voltak, akik még azelőtt külföldre szöktek, hogy a szovjet csapatok elérték volna a család lakhelyét, a Borsod megyei Göncöt. Mint elmondta, 14 évesen még egyáltalán nem érdekelte a politika, ennek ellenére a szovjetek elhurcolták, mert csak őt találták meg a „csendőrlakásban”. Bár eleinte arról volt szó, hogy csak néhány napra viszik majd el, végül kilenc év lett belőle. Mivel kiskorú volt még, deportálását követően 1-2 éven át egy gyermekkolónián élt, majd 9-10 hónapon át egy kijevi börtönben raboskodott, ahol folyamatosan állítólagos kémtevékenységéről vallatták. A fiatal lánynak persze nem volt mit elismernie, ezért a kihallgatások hosszú időn át folytatódtak, majd a tolmács tanácsára végül bevallotta nem létező bűneit.

10 évre ítélték, majd bevagonírozták, és az egyik leghírhedtebb lágertől, Vorkutától délre található Jurtára szállították. A táborban főként köztörvényeseket tartottak fogva, akik amellett, hogy nem dolgoztak, gyakran elvették a politikai foglyok szegényes napi fejadagját, így aztán utóbbiak szinte azonnal megették a 60 dekás kenyéradagjukat, nehogy valaki elvegye előlük. Emellett reggelente kaptak egy deka süvegcukrot, amelyet forró vízzel fogyaszthattak, valamint pár darab szárított vagy olajos halat, amelyet Klári néni gyakran cserélt el cukorra.  

Az idős hölgy beszámolt róla, hogy a szibériai erdőkben kellett fát vágniuk, annak ellenére, hogy a többség még sohasem csinált ilyet. Ha azonban nem teljesítették a normát, nem kapták meg a napi fejadagjukat. Mivel kiszámíthatatlan volt, hogy merre fog dőlni a fa, folyamatos életveszéllyel kellett szembenézniük. Emellett a csizmájuk és vattanadrágjuk időről időre átázott, és bár rakhattak tüzet, ahol felváltva felmelegíthették kicsit magukat, ez azonban nem sokat segített.

Este aztán tányérként a katonák által eldobált konzervdobozokból elfogyasztották zöld színű, kását, olykor pedig szálkás, ehetetlen halat is tartalmazó levesüket, majd ezután mentek a barakkba. Mosakodni szinte lehetetlen volt. A konzerves dobozba szedett, kályhán felmelegített hó segítségével próbáltak meg tisztálkodni, mivel azonban a kályha méretei erősen korlátozottak voltak, és sokak dobozait leverték a többiek, sokak még ennyi tisztálkodási lehetőséghez sem jutottak. Előfordult, hogy az emiatt kitört konfliktusok olykor verekedésig fajultak. Emellett havonta talán egyszer mosakodhattak meg öt liter vízzel, és egy kis szappannal. Ilyenkor a ruhájukat fertőtlenítették, és hogy ne legyenek tetvesek, minden szőrzetüktől megszabadították őket.

Bár az őrök esténként felajánlották, hogy megszárítják a rabok ruháit, Klári nem élt a lehetőséggel, mivel akkor éjszaka nem tudott volna mire feküdni, és takarója sem lett volna, ágyneműt ugyanis senki sem kapott. Éjszaka az alvást az ágyakban meglehetősen nagy számban előforduló poloskák sem könnyítették meg a nyugodt alvást. Reggel aztán kezdődött minden elölről. Mint Klári néni elmondta, mivel a szibériai táborban ő volt a legfiatalabb, a köztörvényesek szinte minden nehéz munkát rásóztak, és megfenyegették, hogy ha nem teljesíti megfelelően a feladatot, megverik. Mint kifejtette, borzalmas volt folyamatos félelemben élni egy idegen környezetben, úgy, hogy még a nyelvet sem beszélte. Elcsukló hangon kijelentette: „Úgy bántak velünk, mint az állatokkal”.

Miután három évet raboskodott Jurtán, Klári néni Kazahsztánba került. Itt valamivel egyszerűbb munkája volt, az élelmezési körülmények is jobbak voltak, és nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy itt már csak politikai foglyok raboskodtak. A tábort a foglyok építették fel. A férfiak és a nők külön lágerben raboskodtak. Klári néni végül Sztálin halála után került haza. Május végén vagonírozták be, és először a dzsezkazgáni, majd a kijevi gyűjtőtáborba került. Ez utóbbi helyen hat hónapot töltött, mivel Magyarország nem készült fel a visszatérő Gulág-foglyok fogadására. Az ávósok még a határon is vacilláltak, hogy beengedjék-e az egykori rabokat.

Klári kevesebb mint egy hónappal hazatérése után hozzáment egy korábban szintén a Szovjetunióban raboskodó férfihez. Mint elmondta, „priusza” miatt egészen 1972-ig nem kapott rendes munkát, és csak barátai és ismerősei jóindulata révén élte túl ezeket az éveket. Később újraházasodott, és a pécsi ápolónőképző elvégzése után a harkányi szociális otthonban dolgozott egészen nyugdíjazásáig. Klári néni története kapcsán Máthé Áron hozzátette, mint ebből is látható, a visszatérő foglyokat csak a kommunista hatalom fogadta ilyen „szívélyesen”, az átlagemberek szinte kivétel nélkül segítőkészek voltak.     

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár