Tudta-e, hogy...? Nem mindennapi történetek a Vöröskereszt múltjából
2021. július 19. 11:55 Múlt-kor
A „balatoni vízbőlmentő és viharjelző szolgálatát” elindítása, az anyák napja meghonosítása Magyarországon, a Srí Lanka-i cunamit követő helyreállítási munkálatokban való aktív részvétel. Elsőre talán nehéz megtalálni az összefüggést, de a leírtak mind a Magyar Vöröskereszt érdemei. A kiemelt mozzanatok csak apró töredékek a szervezet jótékonysági akcióinak töreténetéből, a sor még hosszasan folytatható.
Korábban
Szeretetcsomagok a fronton harcolóknak
A hazai Vöröskereszt 1884. október 19-én Ferenc József által felavatott Erzsébet Kórházának kórtermeit az az Ivánka Imre mutatta be a királynak, aki honvéd ezredesként két éven át volt bebörtönözve a szabadságharc idején.
A magyar szervezet az első világháborúban állította fel a Tudósító Irodát (később Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal), amelynek önkéntesei az eltűnt, megsebesült vagy fogságba jutott bakák és az aggódó hozzátartozók között segítettek kapcsolatot találni.
Az 1897. évi görög–török háború során a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete fehérneműket, gyógyszereket és kötözőanyagokat küldött mindkét harcoló félnek.
Az anyák napját a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg hazánkban, az amerikai hagyományt összekapcsolva a májusi Mária-tisztelettel. 1925-ben köszöntötték első ízben a magyar édesanyákat. A pesterzsébeti Erzsébet téren látható az „Anyák szobra”, amelyet többek között a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt állíttatott.
A hazai Vöröskereszt életében a szegények támogatása az első világháborút követően kapott nagyobb hangsúlyt. 1934-ben az Egylet 1137 kirendeltsége 57 ezer pengőt gyűjtött össze a nyomor enyhítésére.
Az 1921-ben megalakult idén 100 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjai békeidőben többek között elsősegélynyújtási tanfolyamokat és egészségnevelési programokat szerveztek, a háború idején pedig szeretetcsomagokat készítettek a frontkatonák számára, vagy ágyneművarrással segítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap