Több mint 50 millió forintba kerül Lenin holttestének konzerválása
2016. április 13. 10:26 MTI
Tizenhárommillió rubelbe (mintegy 54 millió forint) kerül, hogy 2016-ban élethű formában tartsák fenn Vlagyimir Iljics Leninnek, a bolsevik forradalom vezetőjének földi maradványait - jelentették orosz hírügynökségek az állami beszerzések portáljára hivatkozva.
A megrendelő az orosz Szövetségi Őrszolgálat (FSZO). Az "orvos-biológiai műveletek" megrendelésről szóló dokumentum a kiválasztott szolgáltatót nem nevezi meg, de sajtóértesülések szerint a munka elvégzésének jogát a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézete nyerte el.
A szerződés értelmében a szolgáltatást 2016 novemberéig el kell végezni.
Az 1924. január 21-én elhunyt Vlagyimir Iljics Lenin (Uljanov) földi maradványait a Vörös Téren, a számára felépített mauzóleumban őrzik. Halála után testét bebalzsamozták. Elhantolásáról az elmúlt években többször is vita bontakozott ki, de az orosz közvélemény nem jutott egyértelmű álláspontra. Vlagyimir Putyin erről úgy nyilatkozott, hogy a kérdést "óvatosan" kell megközelíteni, elkerülendő "a társadalom megosztását".
Jövőre lesz egyébként az orosz bolsevik forradalom 100. évfordulója. A Szövetségi Őrszolgálat feladata az ország vezetőinek és azok kommunikációjának védelme. Az FSZO-nak katonai és polgári állománya is van.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


fasizmus
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Audrey Hepburn tiniként támogatta a holland antifasiszta ellenállást
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek
- A halál balvanói alagútja
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról?
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Magellán útja: Az első földkerülő expedíció kalandjai és tragédiája tegnap
- Miért fogyasztottak előszeretettel hódokat őseink? tegnap
- 20 érdekesség a berlini falról tegnap
- Skinheadek Magyarországon a levéltári források tükrében tegnap
- A neandervölgyi és a modern ember kulturálisan is „keveredtek” tegnap
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio tegnap
- A 30 000 éves keselyű: a vulkáni hamuban megőrzött fosszília tegnap
- Családfőként és politikusként is helyt állt Szilágyi Erzsébet tegnap