Több évtizednyi kihagyás után, 1986-ban indult ismét útjára a sikló
2024. március 2. 09:05 MTI
154 éve, 1870. március 2-án helyezték üzembe a Budavári Siklót, amely a második világháborúban súlyos károkat szenvedett és használhatatlanná vált. A megmaradt berendezéseket elbontották, a Vár közlekedését buszokkal oldották meg. A helyreállítást 1984-ben kezdték meg, az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor.
Korábban
Gróf Széchenyi Ödön (a legnagyobb magyar fia) 1868-ban javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. Az építkezés Wohlfahrt Henrik vezetésével kezdődött meg, a folyamatosan módosuló tervek alapján folytatott munkálatok 182.300 forintot emésztettek fel, és másfél évig tartottak.
A 95 méter hosszú, 30 fokos lejtésszögű hegypályát a Clark Ádám tér és a várhegyi Szent György tér között 1870. március 2-án helyezték üzembe, megelőzve a fogaskerekű 1874-es felavatását.
A sikló megépítése azért töltötte el örömmel a város lakóit, mert akkoriban majd minden közhivatal a Várban székelt, a hegyre viszont addig nem lehetett tömegközlekedési eszközzel feljutni.
A lépcsőzetesen egymásra épült, három elemből álló két kocsit a bécsi Spiering gyár készítette el, a 30 lóerős gőzgépet is Bécsből, Schulz Tódor üzeméből hozták, míg a gőzkazánokat az Első Magyar Gépgyár szállította.
A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél fent kötötte össze a két kocsit. Ez a megoldás a gravitáció erejét használta ki a két kocsi kiegyensúlyozására, s csak mozgatásuk igényelt többletenergiát.
A világ második siklója (korábban csak Lyon dicsekedhetett ilyen közlekedési eszközzel) nem csak népszerűnek, hanem biztonságosnak is bizonyult, 75 év alatt csak egyetlen baleset történt, az sem műszaki okokból, hanem emberi mulasztás miatt.
A siker láttán csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között, ezek azonban sohasem valósultak meg.
A sikló a koncesszió lejártával, 1920-ban a főváros tulajdonába került, majd 1932-ben átvette a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), a BKV elődje. Mivel forgalma egyre nőtt (1943-ban már kétmillió utast szállított), többször felmerült a villamosítás igénye, de a felújítás rendre elmaradt.
A második világháború pusztítását a Budavári Sikló sem vészelte át (Kép forrása: Fortepan/ Military Museum of Southern New England)
A sikló a második világháborúban súlyos károkat szenvedett és használhatatlanná vált, a megmaradt berendezéseket elbontották, a Vár közlekedését buszokkal oldották meg.
A helyreállítást 1984-ben kezdték meg, az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor. A 18 millió forintért újra felépített pályát és közlekedési eszközt egy nappal később, június 5-én helyezték üzembe. A siklót ma 54 kW-os villanymotor hajtja, s mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a 3 méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került.
A sikló pályája 101 méter hosszú, a szintkülönbség 50,5 méter. A 24 fő befogadására képes, az eredeti mintájára lépcsős kialakítású kocsikat néhány éve újították fel, ezek ragasztva rögzített normál, 1435 mm széles pályán futnak.
Az elpusztult állomások helyére új, korszerű, a környezetbe illő épületeket terveztek, és újjáépítették a pályát keresztező sétányok gyalogoshídjait is. A budavári Sikló évente 600 ezer-egymillió utast szállít.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap