Tíz színésznő, akik királyi sarjakkal voltak romantikus kapcsolatban
2018. május 18. 16:39 Múlt-kor
Korábban
Mary „Perdita” Robinson (1757-1800)
Mary Robinson mindent tudott az újrakezdésről. Amikor apja 1764-ben elhagyta családját, Mary kiváltságos gyermekkora egyszerre véget ért. Tizenéves korában férjhez ment, de kicsapongó férje miatt még az adósok börtönét is megjárta. Ezután kezdett el színészkedni, mivel pénzre volt szüksége. Ismertté vált az úgynevezett „bricsesz-szerepeiről”, amelyekben férfiakat játszott, és mutogatta méltán híres lábait – a női test egy olyan részét, amelyet a György-kori Angliában nem sűrűn tettek közszemlére. Shakespeare Téli regéjének Perditájaként pillantotta meg a szeszélyes György walesi herceg, a későbbi IV. György király.
A herceg óriási fizetséget ajánlott Marynek, ha felhagy a szerepléssel és hivatalos szeretőjévé szegődik, ő pedig elfogadta az ajánlatot. A pénz azonban nem jött, György pedig már új szeretőkre váltott, cserbenhagyva Maryt. Cafatokra szaggatott hírneve mellett tollat ragadott, és új karrierbe kezdett költőként és íróként, kiérdemelve magának „az angol Szapphó” címet. Egy betegség később részlegesen bénulttá tette, és 1800-ban hunyt el, mindössze 43 évesen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap