Tíz dolog, amit nem tudtál a Goldfinger című James Bond-filmről
Amikor 1964 elején megkezdődött a harmadik James Bond-film, a Goldfinger forgatása, az Ian Fleming által megálmodott titkos ügynököt alakító Sean Connery már kezdett belefáradni szerepébe. Az 1962-es Dr. No és az 1963-as Oroszországból szeretettel sikere után Connery felismerte: minden további filmes alakítását e filmekhez fogják mérni, ami sok nehézséget okozhat neki a továbbiakban. Úgy érezte, nem fizetik meg eléggé ezért az áldozatért, valamint a filmek sikeréhez képest, így a következő három filmre szóló szerződésébe belealkudta azt is, hogy a bevételekből is részesedése legyen. A megelőző két film költségvetésének kétszereséből (3 millió dollárból) forgatott Goldfinger végül minden addiginál nagyobb sikert hozott. A mozikasszákból megtermelt 125 millió dolláros bevétel mellett a film óriási popkulturális jelenséggé vált, és napjainkig tartó hatással volt az akciófilmek műfajára is. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Goldfinger a valaha készült legnagyobb hatású filmek egyike, amelyet számtalanszor utánoztak és utánoznak ma is. A főszereplő 007-es ügynököt alakító Sean Connery mellett Honor Blackman játssza az egyik aktuális Bond-lányt, Pussy Galore-t, míg Shirley Eaton a másikat, Jill Mastersont. A főgonosz Auric Goldfingert a német Gert Fröbe testesíti meg. A Goldfinger az első volt a Guy Hamilton által rendezett négy Bond-film közül.
Ian Fleming utolsó Bond-filmje
A 007-es ügynök kalandjairól szóló könyvek írója, Ian Fleming még járt a Goldfinger forgatásán, azonban kevesebb mint egy hónappal a film szeptemberi megjelenése előtt, 1964. augusztus 12-én elhunyt.
Az arany holttest
Fleming az arannyal való befuttatás általi fulladást a Bedlam című 1946-os horrorfilmből kölcsönözte. Shirley Eaton színésznő két órás előkészítésen ment keresztül ahhoz, hogy Jill Masterson aranyozott holttestét alakíthassa.
A „bőrfulladás” valódi jelenség, mivel az emberi test elsősorban a bőrön keresztül szabályozza hőmérsékletét, így könnyen túlmelegedhet – akár halálosan is –, ha ez akadályozva van. Az arany holttestes jeleneteknél végig orvos állt készenlétben a biztonság érdekében, továbbá Eaton hasát sem festették le, mivel nem látszik a jelenetben.
A filmben mindössze öt percig tartó részt egyetlen délelőtt alatt forgatták le. A film megjelenését követően így is elterjedt az a szóbeszéd, hogy Eaton a forgatáson életét vesztette az aranyfestés miatt.
A vonakodó Aston Martin
Az Aston Martin autógyártó vonakodott a forgatás rendelkezésére bocsátani járművei közül, így a producerek kénytelenek voltak megvásárolni a filmben használt DB5-öst (a DB5 eladásai egyébként 50%-kal megnövekedtek a film premierjét követően). A Goldfinger sikerét követően többé nem kellett autóért fizetniük a Bond-filmekhez.
Az eredeti Fleming-könyvben Bond egyébként nem DB5-öst, hanem DB3-ast vezet, és autója korántsem tartalmaz annyi „extrát”, mint a filmben: mindössze megerősített lökhárítókkal rendelkezik, valamint egy titkos rekesszel egy pisztoly számára. A 007-es autójának a filmben látható, forgással váltogatható rendszámtáblája például a rendező, Guy Hamilton ötlete volt, akit éppen megbüntettek szabálytalan parkolásért. A filmbéli autón egyébként francia, svájci és brit rendszám között lehet váltani.
A készséges Ford
A Jill Masterson húga, a bosszúszomjas Tilly Masterson (Tania Mallet) által vezetett Ford Mustang feltűnése volt a járműtípus első mozifilmes szereplése. A Mustangot 1964 áprilisában mutatták be, a Goldfinger pedig szeptemberben jelent meg. A Ford készségesen ellátta a produkciót autókkal – a CIA-ügynökök Thunderbirddel közlekednek, Goldfinger csatlósainak autói mind különféle Ford-modellek, továbbá a filmben összezúzott Lincoln Continentalt is a Ford gyártotta.
Goldfinger aranya
Goldfinger minden jelenetben visel valamilyen aranytárgyat vagy aranyszínű ruhát. Az egyetlen olyan jelenetben, amelyre ez látszólag nem igaz – amikor egy amerikai ezredes egyenruháját ölti magára –, egy arany revolvert hord magánál. Goldfinger keresztneve, az Auric szintén az aranyra utal, 1937-es Rolls-Royce Phantomjának rendszáma pedig ugyanezen okból AU1.
Goldfinger személye
A producerek eredetileg Orson Welles-t szerették volna megnyerni a főgonosz szerepére, ő azonban túl sokat kért. Miután Gert Fröbe elfogadta a szerepet, a film bevételeinek 10%-át kezdte követelni a producerektől, akik valószínűleg eltűnődtek azon, nem-e lett volna mégis olcsóbb Welles.
Fröbe ráadásul nemigen beszélt angolul, így mondandóját szinkronizálni kellett. A film eredeti nyelvű változatában az angol Michael Collins hangján szólalt meg, a német nyelvű szinkronos kiadásban azonban ő adta saját hangját.
A legidősebb Bond-lány
Honor Blackman a valaha volt legidősebb Bond-lány – 39 éves volt a forgatás idején. Harry Saltzman és Albert R. Broccoli producerek számára annyira fontos volt őt megszerezni a szerephez, hogy még egyedi hobbisportját, a cselgáncsot is beleírták a filmbe, hogy bemutathassa tudását.
A színésznő 1965-ben aztán egy cselgánccsal foglalkozó könyvet is kiadott, „Honor Blackman önvédelmi könyve” címmel. Pussy Galore egyébként az eredeti regény szerint leszbikus, ezért eleinte elutasítja James Bond közeledését.
Oddjob, a japán–amerikai koreai
Goldfinger óriási testi erejű, néma koreai testőre, Oddjob szerepét Harold Sakata japán–amerikai súlyemelő és pankrátor játszotta. Ikonikus alakítása a rendkívül sikeres filmben új karrierlehetőséget nyitott meg előtte: számos további mozi- és tévéfilmben, valamint televíziós reklámban szerepelt.
Egyes esetekben „Harold 'Oddjob' Sakata” néven szerepelt a stáblistában is. A végső összecsapás Oddjob és Bond között nem kímélte egyik színészt sem: míg Connery a hátán sérült meg (ami miatt le is kellett, hogy álljon egy időre a forgatás, de amit ugyanakkor egyesek szerint ki is tudott használni a fent említett szerződés-tárgyaláson), Sakata az Oddjob halálával végződő jelenet során súlyosan megégette a kezét, miközben acélkarimájú kalapjáért nyúlt. A fájdalom ellenére nem hagyta abba a játékot, csak miután végeztek a jelenettel.
Az aranyraktár
A forgatás fő helyszínéül szolgáló Pinewood Studiosban megépített Fort Knox-reprodukció olyan élethűre sikerült, hogy a valódi aranyraktár akkori irányítója gratuláló levelet is írt a stábnak. Annak fényében igazán különleges teljesítmény ez, hogy a stábból senkit sem engedtek be az Egyesült Államok aranytartalékának jelentős részét őrző objektumba.
Ez is érdekelhet
A másolatot élethűsége miatt annyira féltették, hogy éjjeli őrt állítottak mellé a Pinewood Studiosban, nehogy valaki megpróbálja ellopni az aranyrúdnak látszó filmkellékeket. Napjainkban Fort Knoxban van kiállítva a film egyik kelléke, az objektum Goldfinger által használt háromdimenziós térképe.
Sean Connery és a golf
A film golfjeleneteit egy, a Pinewood Studioshoz közeli golfpályán vették fel. A pályán ma James Bond-témájú bár található, illetve több beszámoló szerint is e film hatására kezdett el maga Sean Connery is komolyabban érdeklődni a golf iránt. A skót színész – mivel ekkoriban Diane Cilento angol színésznő férje volt – egy bőrszínű tapasszal takarta le jegygyűrűjét a forgatáson.