Tengeri csatákat és ostromokat is eljátszottak a véres római gladiátorjátékok keretében

A játékok eredete

Kivégzések, bankettek, vadállatok harcai, katonai felvonulások. Szórakozási lehetőségek, amelyekkel a vezetők célja a nép politikai támogatásának megnyerése volt. A különböző látványos események súlya már a köztársaság korában is fokozatosan nőtt, a császárkorban pedig végképp a propaganda eszközévé váltak, és a nagy válságok során még a szokásosnál is nagyobb befolyással voltak a római hétköznapokra. A szórakozás és az élelmiszerek elosztása a társadalmi kontroll két fontos eszközévé vált.

A római játékok a szórakozási lehetőségek széles spektrumát kínálták a lelkesítő sportversenyektől és színházi előadásoktól kezdve egészen a legvéresebb ünnepségekig. Titus Livius római történetíró szerint a színházi játék (ludi theatrici) azután bukkant fel először Rómában, amikor Kr. e. 364-ben pusztító járvány söpört végig a városon. Annak érdekében, hogy megszabaduljanak az istenek által rájuk mért kolerától, a hatóságok úgy döntöttek, hogy színházi előadásokat fognak tartani.

A latin történetíró Kr. e. 264 körülre tette az első gladiátorharcot, amikor egy Decimus Junius Brutus Scaeva nevű konzul megboldogult apja tiszteletére küzdelemre kényszerített egy rabszolgát. Tertullianus De Spectaculis című értekezésében megjegyzi, hogy a rómaiak „azt hitték, hogy az elhunytak lelkei kiengesztelhetőek az emberi vérrel”, ezért a temetések alatt hadifoglyokat és értéktelen rabszolgákat áldoztak fel.

Az ünnepségek azonban lassan elvesztették rituális szerepüket, és egyre hivatalosabb formát öltöttek. Számos szabályt vezettek be, amiket törvénybe is foglaltak. A cél a közönség lelkesedésének fokozása lett.

A köztársaság idején olyannyira megnőtt az események súlya, hogy azt már a politika sem hagyhatta figyelmen kívül. A játékok támogatói kezdetben a templomok, szenátorok és helyi csoportosulások voltak. A gladiátorok szerződtetése, az állatok tartása, a kocsiversenyek és a színpadi előadások megrendezése komoly pénzügyi ráfordítást igényelt.

Az aedilisek (magas rangú tisztviselők) azzal a céllal kezdték el támogatni a játékokat, hogy megnyerjék a plebs rokonszenvét. Mivel a szerény anyagi lehetőségek miatt csak kevésbé látványos események megrendezésére volt lehetőség, a Kr. e. 2. századtól az aedilisek fokozatosan hozzájárultak a költségekhez. A játékok egyre látványosabbá váltak, és a nép hálás volt a nagylelkű tisztviselőknek. Ezzel viszont megindult a verseny a magas pozíciókra pályázó aedilisek között, akik egymásra licitáltak a játékok látványossága tekintetében. Bár sokan tönkrementek a minél fényűzőbb esemény megrendezéséért folytatott versenyben, a tömegek rendkívüli módon élvezték az újfajta szórakozási lehetőségeket. És miközben a nép jól érezte magát, a háttérben komoly politikai csatározások folytak.

A szórakoztatás és a propaganda szorosan összekapcsolódott, és egyik a másik nélkül már nem érvényesült volna. De a populista intézkedések sora itt még nem ért véget. Bevett szokás volt ugyanis, hogy a játékok alatt – főként éhínségek idején – élelmiszereket osztottak szét, elsősorban kenyeret és búzát. Az élelmiszerosztást az annona nevű szerv végezte, amelynek szárazság és rossz termés idején a Rómába özönlő tömegek miatt különösen sok dolga volt. A főváros lakossága Vespasianus császár idején elérte az 1 millió főt.

A lelátókon a nézők között ún. sparsionokat, utalványokat is kiosztottak, amiket elcserélhettek halra, húsra vagy kenyérre, sőt, néha még vidéki házakat is kisorsoltak közülük.

A játékok köre pedig egyre bővült. A százados játékokat Apollo, Cybele, Ceres vagy Flora tiszteletére rendezték. A fogadalmi játékokat főleg háborús időkben tartották, de később a köztársaság egyik legfontosabb, rendszeres ünnepségévé nőtték ki magukat. Gyakran rendeztek banketteket is, ahol bárki beszélgethetett a jelenlévő politikusokkal.

Nem mindenki lelkesedett azonban a fényűző eseményekért. A filozófusok megrökönyödve figyelték, hogyan adja fel a nép saját meggyőződését, és a politika, valamint a római társadalom degenerációját látták a játékok népszerűségében.

A római szenátusban sem volt egyöntetű a lelkesedés. Egyes szenátorok nem a véres események, hanem a populizmus térhódítása, és az annak következtében bekövetkezett változások miatt aggódtak. Egy alkalommal Terentius egyik darabjának előadása közben a nézők sietve elhagyták a színházat, mert épp egy gladiátorharc kezdődött. Ez a példa jól szemlélteti azt a fordulatot, ami a közönség ízlésében végbement. Panem et circenses, kenyér és cirkuszi mutatványok, csak ez érdekelte a római népet, sajnálkozott Juvenalis. A filozófus Seneca vagy maga Juvenalis intő szavai azonban hamarosan feledésbe merültek.

1. A játékok eredete
2. Esztelen mészárlás
3. A játékok alkonya

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
• A leves, amely megállított egy háborút
• Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
• A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
• Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
• Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
• Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?