Ötödik generáció óta fotózza a Gibson család a hajótöréseket
2018. szeptember 5. 12:33 Múlt-kor
John Gibson, a délnyugat-angliai Penzance városka halásza volt, amikor 1869-ben elkészítette első fényképét egy hajótörésről. Ekkor még talán nem is tudta, de egy egész családot meghatározó hobbit indított útjára. Fiai, Alexander és Herbert tökéletesítették az apjuk által elkezdett passziót, és művészi szintre emelték a roncsokról készült képeiket. Minden egyes felvétel egy személyes tragédiát dolgoz fel, a bátorság és a túlélés kerül főszerepbe. A családi archívum közel másfél évszázada, immáron az ötödik nemzedék óta gyarapodik, és az egyik legnagyobb gyűjteménnyé vált a maga nemében.
Korábban
A hajótöréseknek abban az időben a tengeri szuperhatalomnak számító Nagy-Britanniában nagy hírértékei voltak, a Gibson család pedig gyorsan dolgozott, vagyis hamar értesült a szerencsétlenségről és viszonylag rövid időn belül a helyszínre érkezett (főként Cornwall térségében). Ez pedig bevételhez is juttatta a famíliát, ugyanis a brit újságok őket keresték a fotókért, ha valami helyi baleset történt.
2016-ban a greenwichi Nemzeti Tengerészeti Múzeum szerezte meg a család örökségének nagy részét, amely több mint 1100 üvegnegatív, több mint félezer filmnegatív és 97 eredeti kinyomtatott fotóból állt. Zömük Cornwall és a Scilly-szigetek partjainál készültek.
A család tagjai egyébként még ma sem adták fel ősapáik jövedelmezőnek bizonyuló hobbiját, így a Gibson család ötödik generációja is lelkesen keresi és fotózza a hajótörést szenvedett vízi járműveket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap