Több száz éves könyveket rejtettek egy koreai Buddha-szobor belsejébe
2017. október 17. 11:01 MTI
Buddhista írásokat tartalmazó két könyvecskét fedeztek fel dél-koreai régészek egy 15. századi, fából készült Buddha-szoborban Dél-Kjongszang tartomány egy történelmi templomában.
Korábban
A felfedezést a koreai Dzsegje buddhista rend hozta nyilvánosságra hétfőn, amelynek templomában a 918 és 1392 között uralkodó Korje dinasztia korából származó könyvecskéket megtalálták. A két kötet közül az egyik zsebkönyv méretű, a másik pedig 28 buddhista írást tartalmazó gyűjtemény.
A Dzsegje rend közleménye szerint a zsebkönyv olyan apró, hogy korábban soha nem vették észre. A kis kötetet keletkezésének pontos története is kíséri, emellett páratlan buddhista festményeket tartalmaz. Li Jongjun, a szerzetesrend kulturális kincseiért felelős vezető elmondta: a szobrot 1983-ban újrafestése közben részben felnyitották, de csak a közelmúltbeli újabb vizsgálat során derült ki, hogy pontosan mit tartalmaz.
A rend a templom két másik 1490-ből vagy 1500-ból való szobrát is megvizsgáltatta, és a röntgenes átvilágítás kimutatta, hogy azokban is könyveket rejtettek el. Ezeket azonban nem nyitották fel, mert tiszteletben akarják tartani a rend két nagy tekintélyű szerzetesének óhaját. A rend a koreai kulturális örökségvédelmi minisztériumhoz fordult, hogy minősítse a kulturális örökség részének a Buddha-szoborban talált ősi buddhista írásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap