Öt női veterán, aki megérdemelné, hogy támaszpont viselje nevüket
2020. augusztus 5. 16:56 Múlt-kor
Korábban
Lori Piestewa: az első amerikai őslakos katonanő, aki a harctéren esett el
Lori Piestewának nem nyílt alkalma a ranglétrán való előrelépésre: halálakor tizedesként szolgált. Konvoján 2003-ban, az iraki háború első napjaiban ütöttek rajta ellenséges csapatok az ország déli részén, a 23 éves katonanő pedig egyszerre lett az első amerikai nő, aki ebben a háborúban elesett, és az első amerikai őslakos nő, aki a harctéren vesztette életét.
A hopi törzsből származó Piestewa édesapja a vietnami háború, míg nagyapja az első világháború veteránja volt, mindketten szintén a szárazföldi hadseregben szolgáltak. Két kisgyermek egyedülálló édesanyjaként a harctéri alakulatokat ellátó 507. karbantartószázad kötelékében érkezett Irakba.
2003. március 23-án, az inváziós hadművelet negyedik napján az általa vezetett Humvee terepjáró tűz alá került. „Békét éreztem – egy nyugtató érzést – attól, hogy Lorival voltam” – mondta később bajrára, Jessica Lynch. „Tudtam, hogy bármivel is kell szembenéznünk, együtt tesszük meg. Golyózáporon keresztül vezetett minket. Emlékszem, egyszer a szélvédőn is átfütyült egy, de ő teljesen nyugodt maradt.”
Pillanatokkal később egy páncéltörő gránát találta el a járművet, és az utasok közül hárman életüket vesztették. Piestewa, Lynch és harmadik társuk, Shoshana Johnson fogságba estek, amit a korabeli világsajtó is sokáig figyelemmel kísért. Piestewa nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
Piestewát posztumusz előléptették szakaszvezetővé, és megkapta a sebesülésért járó Bíborszívet, valamint a hadifogságba esetteknek járó kitüntetést.
Szülőállamában, Arizonában a Phoenix-hegység egyik csúcsát átnevezték Piestewa-csúcsra, továbbá évente megrendezésre kerül a Lori Piestewa Országos Amerikai Őslakos Játékok nevű esemény is, amelyen 72 amerikai őslakos törzsből, minden korosztályból vesznek részt sportolók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert
- Hová lett a Mary Celeste teljes legénysége?
- Nyom nélkül tűntek el a gyakorlatozó amerikai repülők a Bermuda-háromszögben
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap