Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
Wolfe Tone 1791-es pamfletje
Wolfe Tone Írország egyik legmeggyőzőbb és legkarizmatikusabb nemzeti vezetőjeként vonult be a történelembe. Az 1763-ban Dublinban született politikus politikai nézeteit nagymértékben formálták a 18. század végi amerikai, majd franciaországi forradalmi események. Ekkor álmodta meg a radikális, nem felekezeti alapú ír köztársaságot, és 1791-es, „Érvelés Írország katolikusainak nevében” című pamfletjére szükséges első lépésként tekintett. Az írásban a jogfosztott ír katolikus többség emancipációja mellett foglalt állást.
A pamflet sokak figyelmét felkeltette: az Egyesült Írek Társaságát ekkor alapította meg Belfastban egy csoport (hasonlóképp jogfosztott) presbiteriánus kereskedő és iparos, akiknek tetszett Tone forradalmi víziója. Olyan pillanat volt ez, amikor az ír társadalom eltérő elemei el tudtak tekinteni a felekezeti politizálástól a tágabb értelemben vett politika felé. Az 1798-as lázadás kudarca azonban az ekkor újra előtörő felekezeti különbségekkel együtt biztosította, hogy ez az álom ne váljon valósággá. Maga Tone 1798 novemberében egy katonai börtönben öngyilkos lett. Két évvel később az egyesülési törvény még jobban összekapcsolta Írországot Nagy-Britanniával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.