Szellentés és pszichológiai hadviselés – ilyenek voltak az udvari bolondok mindennapjai
2018. március 9. 13:36
Korábban
„Nyüves” Johnson
Anglia egyik utolsó professzionális bolondja Samuel Johnson volt, akit „nyüvesnek” neveztek himlőhelyes arca miatt. Az 1691-ben született Johnson Anglia legtöbb gazdag udvarában megfordult. Párfogója, Lord Montague segített neki Londonban színre vinni egy darabot, melyet ő maga írt, saját magával a főszerepben. Minden beszámoló szerint borzasztó volt a darab, de ennek ellenére több mint harminc alkalommal játszották a Haymarket színházban. Nyüves kiváló énekesnek tartotta magát, de többnyire a közönségnek háttal énekelt, mivel közben fura arckifejezést viselt – vagy legalábbis ő azt gondolta, emiatt nevet rajta a közönség.
Amikor nyolcvankét éves korában meghalt, először a templomkertben temették el, de aztán barátai – kérésének megfelelően – eltávolították onnan, és egy erdőben (amelyet ma Johnson után Maggoty Woods, vagyis Nyüves Erdő néven ismernek) egy előre elkészített sírba temették, amelyet Johnson eredetileg szeretett szolgálónője számára tervezett annak kedvenc helyén. Kérésbe adta, hogy ne temessék a templomkertbe, mert nagyon nem kedvelt egy kötekedő öreg nőt, aki ott volt eltemetve. Azzal viccelődött, hogy a feltámadás napján az asszony vitát provokálna a lábcsontjain, azt állítva, hogy Johnsonéi valójában az övék.
Nyüves Johnson sírja ma is látogatható a Maggoty Woodsban. Az erdő a brit örökségvédelmi hivatal, a National Trust tulajdona, amely táblákat emelt a helyszínen, melyeken olvasható mind az eredeti 1773-as sírfelirat (amely Johnson tehetségét dicséri és elmeséli a lábcsontok történetét) és egy csúnyább vers 1851-ből, amely azzal kezdődik: „Ha a véletlen hozott ide, vagy kíváncsi szemeid / Megnézni a helyet, hol e szegény bolond nyugszik / Egy meggondolatlan tréfamester még a halálban is / Mondja vicceit utolsó leheletével is.” A vers további részében egy szigorú viktoriánus figyelmeztetést kapunk azokról, akik életüket bolondsággal töltik: az udvari bolondok kora valóban véget ért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap