Szárazföldi és tengeri birodalmat hoztak létre a Rómát kifosztó vandálok
2021. október 24. 17:12 Múlt-kor
Korábban
Geiserich ante portas
A vandál király diplomáciai baklövései ellenére virágzó tengeri birodalmat hozott létre. A legenda szerint ebben az is szerepet játszott, hogy gyerekkorában egy lovasbaleset következtében lesántult, és ezért élete hátralevő részében már nem tudott felszállni a lovakra.
Mivel ezt a szégyent egy szárazföldi birodalom uraként valószínűleg nem tudta volna elviselni, nem maradt más lehetőség, mint tengeri hatalommá válni.
Geiserich sajátos történetfilozófiai megközelítéssel támasztotta alá a sokszor véletlenszerűen kiválasztott ellenség ellen megindított tengeri portyázásait. Azt vallotta ugyanis, ha valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.
Valószínűleg ennek jegyében vágott neki a Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették. Miután III. Valentinianus 454-ben megölette a hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a császárral.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött egyezség semmissé vált, és a város előtt nem sokkal később mintegy ötszáz hajóval megjelent a vandál flotta.
I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével. A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul.
Többek között a császári palota kincsei, valamint a Jupiter-templom bronzból készült, arannyal bevont tetőzetének a fele is a zsákmányok közé került. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, s az idősebbik hercegnő a vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor történelmi magazin](/ih0Ax/label/.cut-640x400/534.jpg)
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)