Szanszkritül tanult, közben sógora kertjét művelte Hamvas Béla

A fiatal Hamvas Béla szüleivel az 1920-as évek végén

Hamvas Béla Eperjesen született, de a család már a következő évben Pozsonyba költözött, ahol lelkész édesapja az Evangélikus Lyceum magyar–német szakos tanára lett. Hamvas Béla is itt érettségizett 1914-ben, majd az első világháború kitörésekor önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett.

A kadétiskolai kiképzés után 1916-tól az orosz fronton szolgált, kétszer is megsebesült. A vesztes háború, a Monarchia szétesése után apja nem volt hajlandó hűségesküt tenni a csehszlovák hatóságoknak, ezért kitelepítették őket, 1919-ben Budapestre költöztek.

Hamvas a pesti egyetem bölcsészkarának magyar–német szakos hallgatója lett, emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta, és alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai.

A diploma megszerzése után, 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat című lapok újságírója lett, 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el, itt dolgozott könyvtárosként egészen 1948-ig.

Ez az időszak írói szempontból életének egyik legtermékenyebb időszaka volt, sorra jelentek meg esszéi, tanulmányai, recenziói többek között az Athenaeumban, az Esztétikai Füzetekben, a Forrásban, a Katholikus Szemlében, a Nyugatban, a Sorsunkban és a Válaszban.

1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapította a Sziget-kör elnevezésű, a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi műhelyt, s közösen szerkesztették a Sziget című folyóiratot is. 1936-ban ismerte meg a műfordító és művészettörténész Kemény Katalint, akit 1937-ben feleségül vett.

Miután Magyarország belépett a második világháborúba, háromszor is behívták katonai szolgálatra, harcolt a szovjet fronton is. 1944 novemberében, amikor egységét Németországba vezényelték, megszökött, és feleségével Budapesten bujkált.

A főváros ostroma alatt, 1945 januárjában Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára és több ezer oldal kézirata.

A háború után az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban a dogmatikus kommunista kultúrpolitikát képviselő Keszi Imre és Lukács György sorozatos bírálatai és támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették, 1949. március 1-jével nyugdíjazták.

Ezután földműves-igazolványt váltott ki, és sógora szentendrei kertjét művelte, 1951-től Bokodon, Inotán, majd Tiszapalkonyán az Erőműberuházó Vállalat építkezésein volt raktáros és segédmunkás – közben szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított.

Nem mellékesen a vállalati ünnepségeken zongoristaként szerepelt, egyik főnökét pedig még az érettségire is felkészítette. 1957 tavaszán megpróbálta visszaszerezni könyvtárosi állását, de kérését elutasították, és fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben.

Életének utolsó éveit Budapesten töltötte, fáradhatatlanul írta esszéit és tanulmányait. 1968. november 3-án agyvérzést kapott, s négy nappal később, november 7-én meghalt.

Nem volt szabványos élete, művei nagy részének is különös sors jutott. Életében csak a Láthatatlan történet című esszégyűjteménye jelent meg 1943-ban, majd 1947-ben a Kemény Katalinnal közösen írt Forradalom a művészetben című tanulmánykötet.

Halála után írásai szamizdatban terjedtek, a műveit övező hivatalos hallgatás csak 1983-ban tört meg A világválság című munkájának kiadásával, majd 1985-ben napvilágot látott 1948 és 1951 között írott regénye, a Karnevál.

Ezt követően, özvegyének és az író szellemi hagyatékát gondozó Dúl Antalnak köszönhetően sorra láttak napvilágot esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai és regényei: 1987-ben a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv, az Unicornis, 1988-ban a Scientia Sacra, Az öt géniusz, A bor filozófiája, 1991-ben három regénye: Szilveszter, Bizonyos tekintetben, Ugyanis, 1992-ben a Patmosz, 1994-ben a Tabula Smaragdina, 1996-ban az Extázis.

Műveinek kiadása azóta is folyamatos, a MEDIO Kiadónál megjelenő életműsorozatban eddig 29 kötet jelent meg, legutóbb a Közös életrend, amely 1940 és 1944 közötti, jórészt különálló esszégyűjteményekben eddig meg nem jelent írásokat tartalmaz.

Hamvas az úgynevezett szakrális metafizika utolsó nagy egyénisége volt. Gondolkodásának középpontjában mindig az Egész állt, műveiben a hagyományt, az emberiség népen, fajon, nyelven, koron túli közös és egységes szellemi tudását vizsgálta, amelyet szerinte legtisztábban a szent könyvek közvetítenek.

Ezért tanulmányozta a legkülönfélébb kultúrák, vallások írásos emlékeit, a Bibliától kezdve Lao-ce és Konfuciusz művein, Buddha beszédein keresztül a tibeti Halottaskönyvig.

Életében elhallgatás, magány és értetlenség volt osztályrésze, idővel azonban több posztumusz díjjal is elismerték munkásságát: 1990-ben Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott. Szellemi örökségét több társaság is ápolja.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

erotika

• Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
• Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
• „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
• Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
• Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
• Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
• Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
• Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
• Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban