Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
2024. július 7. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Életmentő betegség
A fiatalok történetét naplótöredékekből, fényképekből, illetve a későbbi kriminalisztikai vizsgálatokból rekonstruálták.
A csoport az első, vonattal megtett ötszáz kilométer után egy Ivgyelj nevű kisvárosba érkezett meg, majd egy rövid teherautós utazás után január 27-én már valóban megkezdődött a túra: a csapat a Vizsaj nevű települést már sífelszerelésben, gyalog hagyta el, hogy megkezdje útját az első célállomás, az Otorten-hegy felé.
Másnap reggel azonban egy nem várt esemény zavarta meg a fiatalokat: Jurij Jefimovics Jugyin, a harmadéves mérnök-közgazdász hallgató hastáji fájdalmakra kezdett panaszkodni, és hőemelkedése volt.
Betegsége mentette meg az életét. A csoport ugyanis – élénk tiltakozása ellenére – visszafordította Jurijt az alig húsz kilométerre található Vizsajba.
A csapat egyik tagja sem volt kezdő, vezetői pedig kimondottan tapasztalt túrázók voltak
Miközben a fiú a településen kielégítő orvosi ellátásban részesült, a kilenc főre fogyatkozott csapat folytatta útját az északkeleti hegyek felé, a bennszülött manysi vadászok (más néven vogulok) ösvényeit követve.
A csoport társuk elvesztése ellenére is kiváló tempóban és felhőtlen hangulatban rótta a kilométereket. 1959. február 1-jén letáboroztak a Holatcsahl, azaz a Halálhegy igen meredek, mintegy 15 fokos dőlésszögű oldalában, közel 1080 méteres magasságban.
A túrázók – miután fát gyűjtöttek, tüzet gyújtottak és konzerveket melegítettek – hét óra körül megvacsoráztak, majd nem sokkal később – életükben utoljára – elvonultak lefeküdni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.