2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély

2024. július 7. 16:05 Múlt-kor

Életmentő betegség

A fiatalok történetét naplótöredékekből, fényképekből, illetve a későbbi kriminalisztikai vizsgálatokból rekonstruálták.

A csoport az első, vonattal megtett ötszáz kilométer után egy Ivgyelj nevű kisvárosba érkezett meg, majd egy rövid teherautós utazás után január 27-én már valóban megkezdődött a túra: a csapat a Vizsaj nevű települést már sífelszerelésben, gyalog hagyta el, hogy megkezdje útját az első célállomás, az Otorten-hegy felé.

Másnap reggel azonban egy nem várt esemény zavarta meg a fiatalokat: Jurij Jefimovics Jugyin, a harmadéves mérnök-közgazdász hallgató hastáji fájdalmakra kezdett panaszkodni, és hőemelkedése volt.

Betegsége mentette meg az életét. A csoport ugyanis – élénk tiltakozása ellenére – visszafordította Jurijt az alig húsz kilométerre található Vizsajba.

Miközben a fiú a településen kielégítő orvosi ellátásban részesült, a kilenc főre fogyatkozott csapat folytatta útját az északkeleti hegyek felé, a bennszülött manysi vadászok (más néven vogulok) ösvényeit követve.

A csoport társuk elvesztése ellenére is kiváló tempóban és felhőtlen hangulatban rótta a kilométereket. 1959. február 1-jén letáboroztak a Holatcsahl, azaz a Halálhegy igen meredek, mintegy 15 fokos dőlésszögű oldalában, közel 1080 méteres magasságban.

A túrázók – miután fát gyűjtöttek, tüzet gyújtottak és konzerveket melegítettek – hét óra körül megvacsoráztak, majd nem sokkal később – életükben utoljára – elvonultak lefeküdni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Igor Alekszejevics Gyatlov (b) és barátai, Jurij Jefimovics Jugyin és Ljudmila Dubinyina (ölelkezve), valamint Nyikolaj Thibeaux-Brignolle (j, a háttérben).A csapat egyik tagja sem volt kezdő, vezetői pedig kimondottan tapasztalt túrázók voltakGeorgij Krivonyiscsenko (k) átöleli Ljudmila Dubinyinát, miközben Rusztem Szlobogyin és Nyikolaj Thibeaux-Brignolle bolondoznak (j)A sátor, ahogyan azt február 26-án megtalálták a keresőkAz egyik túrázó holtteste a hóbanA Gyatlov-rejtély többek közt a jetihvők egyik kedvencévé is vált

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár