Számos baljós előjel kísérte Rettegett Iván születését
2024. december 17. 14:32 Edward Collins
Korábban
A magzat- és fiúgyilkos cár
Ilyen előzményeket követően találkozott össze 1581. november 15-én az ideges cár az Alekszandrovszkaja Szloboda-i palota egyik termében menyével, Jelena Seremetyevával, aki terhessége utolsó időszakában járt. Érthető módon igencsak lenge ruházatot viselt, holott minimum három réteg lett volna „illendő”. A cár úgy megverte a hercegnőt, hogy az elvetélt.
A mentálisan instabillá vált, eszét vesztett Iván 1581 őszén előbb az állapotos menyét rugdosta össze, majd a fiát verte halálra
A cárevics feldúltan vonta felelősségre apját, aki a veszekedés hevében eszét vesztve esett fiának, vasalt botjával ott ütötte, ahol érte. Néhány perc elteltével kijózanodva, értetlenül bámult trónörököse bezúzott halántékára. Hirtelen összeroskadt, ölelgetni kezdte fiát, és kétségbeesetten igyekezett elállítani a vérzéseit. Ezt a jelenetet ábrázolja Ilja Repin híres, 1885-ös festménye, a Rettegett Iván és fia.
Ez a gyilkossága teljesen összetörte a cárt. Az evéssel szinte egyáltalán nem törődött, ha olykor elaludt, rémálmok gyötörték, és holdkórosként járkált a palotában. Amikor pedig négy nappal később fia meghalt, lélekjelenléte maradék morzsáit is elvesztette.
Miután a fiú elhunyt, a cár éjjelente alva járva „kísértette” a palotát, nappal pedig gyakran ordított tehetetlen dühében
Nem mozdult el koporsója mellől, temetésekor pedig – mint ahogy ima közben egyébként is gyakorta megesett – a templom kövébe verte a fejét. Nem véletlenül jegyezte le róla Antonio Possevino pápai követ néhány hónappal Iván cárevics halála után, hogy bizonyos vélemények szerint az uralkodónak nincs sok ideje hátra.
Amikor Iván 1584-ben, egy sakkjátszma közben távozott az élők sorából, nemcsak ő maga volt megtört, hanem az anarchiába süllyedő, általa kettészakított ország is, amelyet maga után hátrahagyott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Nixon is szervezett randevút a Gábor Zsazsának 09:50
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05
- Rekordáron kelt el Zrínyi Miklós könyve tegnap
- ABBA-kultusz a Kádár-korszakban tegnap
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert tegnap
- Számos baljós előjel kísérte Rettegett Iván születését tegnap
- Feszült várakozás után 160 millió forintért kelt el Munkácsy ismeretlen festménye tegnap
- Kis hiba okozott nagy katasztrófát a müncheni légibalesetben tegnap