Szakmai munkája mellett tevékeny közéleti szerepet is vállalt Gundel Károly
2025. március 3. 08:20 MTI
181 éve, 1844. március 3-án született Gundel János, a magyar vendéglátás és gasztronómia nemzetközi hírű képviselője.

Gundel Károly és felesége, Blasutigh Margit 1907-ben
Korábban
Kamaszként főpincér
Johann Gundel néven egy pékmester fiaként született a bajorországi Ansbachban. Apja halála után édesanyja nem győzte taníttatásának terheit, és tizenhárom éves korában 30 forinttal a zsebében Pestre küldte, hogy mostohaapja sógorának vendéglőjében dolgozzon.
Pikolóként hordta a krigli söröket „Az utolsó fillérhez” nevű kocsmában, s mivel ügyes volt és szorgalmas, ráadásul öt nyelven beszélt, hamar előrelépett a ranglétrán. Előbb a Téli Sörház üvegezett verandáján, majd a belvárosi Arany Sas fogadóban alkalmazták.
Tizennyolc éves korában már ő volt a főpincér, helyzetét tovább erősítette, amikor 1869-ben elvette a tulajdonos unokahúgát, Kommer Annát. A házasság után önállósította magát, és a Király utcában megnyitotta első vendéglőjét.
A Bécsi Sörház bécsi tányérhússal (tafelspitz – puhára főtt marhafartő zöldséggel, levessel, burgonyával és szósszal felszolgálva), bécsi szelettel, szalontüdővel és a melléjük kínált osztrák sörrel csalogatta a közönséget.
Két évvel később átvette és felvirágoztatta a József nádor téri Virágbokor vendéglőt, ahol a közeli gabonatőzsde alkuszai kerestek idegességükre enyhülést. Több híresség is idejárt, a festő Lotz Károly egy képet is ajándékozott neki, amelyet a különteremben függesztettek ki.
Hamar „nyugdíjba” vonult
Gundel a szakma legnagyobb meglepetésére alig harmincöt évesen visszavonult, és belevetette magát a közéletbe.
A Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának elnökeként, Budapest Székesfőváros törvényhatóságának tagjaként komoly erőfeszítéseket tett a szakoktatás megszervezéséért, 1885-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.
A vendéglátáshoz csinos vagyon birtokában, öt gyermek apjaként tért vissza, amikor kibérelte az István Főherceg szállodát az Akadémia és a Vigyázó Ferenc utca sarkán.
Az új intézményt a Vadász és Versenylap 1889. szeptember 29-i számának hasábjain így ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe: „Főtörekvésem oda fog irányulni, hogy saját személyes vezetésem alatt a legszigorubb tisztaság, a legfigyelmesebb és legkészségesebb kiszolgáltatás, kitünő konyha és pincze s legjutányosabb árak által ezen szállodát fővárosunk egyik legkellemesebb tartózkodási helyévé tehessem s a t. cz. utazó-közönségnek bizalmas otthont nyujthassak.” A szállodát 1904-ig működtette, 2016-ban az épület Akadémia utcai falán emléktáblát avattak tiszteletére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1956
- Megfigyelték és jelentettek róla, de visszatérhetett a színpadra a forradalmár tehetség, Sinkovits Imre
- Politikai kérdés is volt Budapest mielőbbi helyreállítása a forradalom után
- Sok magyar menekült az Egyesült Államokban töltötte 1956 karácsonyát
- Medencében vettek revansot a magyar vizilabdázók a forradalom leveréséért
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila
- Gerillaharcot vívtak a mecseki láthatatlanok a szovjetek ellen
- Kádárék közönséges bűnözőknek igyekeztek beállítani az 1956-os forradalom résztvevőit
- Három napot kért Konyev marsall a magyar forradalom leverésére
- A világon először Magyarországon tették kötelezővé Albert Sabin zseniális találmányát tegnap
- Szardínia rejtélyes civilizációja: A nurági kultúra öröksége tegnap
- Herzl Tivadar a modern cionizmus megalapítója tegnap
- A colchesteri váza újabb titkai tegnap
- George Pullman kellemetlen élményére volt szükség a hálókocsik megjelenéséhez tegnap
- Csontritkulás és füllgyuladás: ilyen betegségekben szenvedtek a vikingek tegnap
- Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra tegnap
- Miért helyeztek szögeket ellenségeik koponyáiba Spanyolország lakói a vaskorszakban? tegnap