Sokkolta az 1950-es évek Amerikáját a nebraskai kamasz pár gyilkos ámokfutása
2021. március 4. 13:55 Múlt-kor
Korábban
A trauma utóélete
Fugate-et egy későbbi, a fiatalkorúként elítélt rabokról hozott törvénymódosítás folytán 17 és fél év után, 1976-ban feltételesen szabadlábra helyezték. A 33 éves nő a jelek szerint sikerrel illeszkedett vissza a társadalomba annak ellenére, hogy szinte a börtönben nőtt fel: családot alapított, és a Michigan állambeli Lansingben telepedett le, immár Caril Ann Clair néven.
2020 februárjában, 76 éves korában keresetet nyújtott be a nebraskai hatóságokhoz, amelyben utólagos kegyelemért folyamodott – állítása szerint „lelki nyugalma” érdekében. A kegyelmi kérvényekkel foglalkozó bizottság végül arra hivatkozott, az ilyen ügyek nem tartoznak az ő hatáskörükbe, és elutasította a kérvényt. Az áldozatok leszármazottai közül volt, aki támogatta is kérvényét, mások azonban megnyugvásuknak adtak hangot annak elutasítása kapcsán.
Bár mára szinte a feledés homályába merült, a Starkweather-gyilkosságsorozat nagyon is érezhető nyomot hagyott az amerikai köztudatban. Számos könyvben, filmben és zenei alkotásban él tovább az eset: Bruce Springsteen 1982-es Nebraska című dala a gyilkos szemszögéből számol be az ámokfutásról, és Billy Joel 1989-es We Didn't Start the Fire című slágerének szövegében is elhangzik a „Starkweather-gyilkosság” kifejezés.
Az 1973-as Sivár vidék című filmdráma Martin Sheen és Sissy Spacek főszereplésével nagy vonalakban a Starkweather-ámokfutást dolgozza fel, hasonlóan az 1993-as Kalifornia – A halál nem utazik egyedül című filmhez, Brad Pitt-tel és Juliette Lewisszal a főszerepben, illetve az Oliver Stone rendezte 1994-es Született gyilkosok című alkotáshoz, amelyben az ámokfutó párost Woody Harrelson és – újfent – Juliette Lewis alakította.
Kétségtelen, hogy a Starkweather-gyilkosságsorozat a vietnami háború előtti korszakban az egyik legnagyobb trauma volt, amely a kisvárosi, középnyugati Amerikát érte. Az ötvenes évek látszólagos idilljét, a második világháborút követő gazdasági konjunktúra által teremtett széleskörű középosztálybeli jólétről alkotott idealizált képet minden szempontból megcáfolta: rávilágított ugyanis – ahogyan James Dean filmjei is –, hogy még az ebben a földi paradicsomnak tartott közegben nevelkedő ifjakban is ott lehet egy olyan düh és elégedetlenség az őket meg nem értő világgal, amelyet nem lehet megzabolázni, és mindent elpusztító viharrá képes alakulni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.