Senki sem parancsolhatott az amerikai modernizmus első nagyasszonyának, Georgia O'Keeffe-nek
2021. február 11. 18:10 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Marhasült osztrigamártással
Georgia O’Keeffee 31 éves volt ekkor, Stieglitz 54. Bár eddig erről nem volt szó, fontos momentum, hogy Stieglitz maga is nagyon szeretett fényképezni. Főként nőket. Meztelenül. Sokszor. Órákig. De Georgia nem bánta. Hol volt már az a kislány, aki sírva fakadt, ha meztelen férfi modellt látott...?!
Problémát jelentett viszont, hogy Stieglitz nős volt, és zsarnokoskodó felesége, Emmy nem értette meg a modern művészet parancsait. Amikor egyszer rányitott a párra, botrányt rendezett, a már régebben kihűlt kapcsolatnak végül is Stieglitz vetett véget: közös műteremlakásba költözött Georgiával.
Ekkor indult a pár különös közös élete, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal Stieglitz 1946-ban bekövetkezett haláláig tartott. 1924-ben még össze is házasodtak, bár Georgia elmondása szerint sok öröme nem telt a frigyben. Legendák szerint szombatonként, ha összegyűlt a művésztársaság, Stieglitz mindig kapható volt a vitára, míg Georgia hallgatagon ült, és kizárólag osztrigamártással tálalt marhasültjével foglalkozott.
Felreppent olyan pletyka is, hogy az asszony szenvedélyesen inkább a saját neméhez vonzódik, az viszont tény: a házasság kitartott a sok-sok évnyi különélés ellenére is – legalábbis erről mesél az a több mint 25 ezer levél, amelyet az évek során egymásnak küldtek.
1924-ben Stieglitz kiállította a Georgiáról készített aktfotókat, majd (kitűnő üzleti érzékkel) Georgia virágképeit is. A botrány azonnal kitört. Dupla erővel. Meztelen női test közelről fotózva?! A művészetek szent oltárának számító galéria falán?! És olyan virágképek, amelyekről vagina és fallosz jut a gyanútlan néző eszébe...?! Mindez abban a korban, amikor Freud éppen arról magyaráz a világnak, hogy mindennek lehet rejtett szexuális üzenete...?! Georgia hiába hangoztatta, hogy virágokat fest, nem nemi szerveket, a tárlatlátogatók mélyen felháborodtak, a kritikusok gúnyolódtak, Stieglitznek pedig, mint legtöbbször, most is igaza lett: szexszel minden eladható.
Utólag áruljuk el azt is: a virágképek (közöttük van többek között a csodálatos Fekete írisz is) csak a töredékét jelentik Georgia O’Keeffe művészetének. Az általa festett több mint kétezer képből mindössze kétszáznak témája a virág, festett ő felhőkarcolókat, New York-i holdas éjszakát, szürreális manhattani pillanatokat és később új-mexikói sivatagot rajta lévő állatcsontokkal. A virágokról a festőnő gyönyörűen beszélt. „Le kell hajolnunk, és közelről kell megnéznünk őket, olyan kicsik. Csak közelről láthatjuk, hogy milyen szépek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Léteztek-e a valóságban a legendák női harcosai?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.