Rengeteg szenvedést rejtett mosolya mögé a 20. század legnagyobb szexszimbóluma
2020. június 1. 09:38 Jeki Gabriella
Korábban
Anyja mentális problémákkal küzdött
Marilyn Monroe szinte soha nem beszélt az édesanyjáról. Ehhez azonban az is szorosan hozzátartozott, hogy amikor híressé vált, az őt szerződtető filmstúdiók azt tanácsolták neki, hogy inkább mondja azt, hogy az anyja meghalt.
Egyszerűen nem akarták, hogy napvilágra kerüljön Gladys Baker mentális betegsége. Marilyn anyját ugyanis paranoid skizofrénként diagnosztizálták, és a színésznő gyerekkorában is többször kezelték pszichiátriai zárt osztályokon. Emellett Gladys sem lelkileg, sem anyagilag nem volt felkészülve az anyaságra.
Marilyn nevelőszülőknél nőtt fel és városról-városra járt. Sokáig a kaliforniai Hawthorne-ban élő Albert és Ida Bolender nevelte, akik szerették volna örökbe fogadni a kislányt, de végül ez a tervük meghiúsult. Marilyn gyerekként olyan dolgokat élt át és tapasztalt meg, amelyek testileg és lelkileg is megviselték.
A nevelőszülők mellett megjárta az árvaházat is, és nyolc évesen (az Atkinson családnál töltött tizenhat hónap során) szexuálisan molesztálták. Az addig is szégyenlős és visszahúzódó kislány, ekkor még inkább visszahúzódóvá vált.
A következő időszakban újabb családokhoz került és újabb traumák érték. Így az sem meglepő, hogy 16 évesen már úgy döntött, inkább férjhez megy. Marilyn 1942. június 19-én fogadott örök hűséget a szomszéd fiúnak, a 21 éves James Doughertynek, aki egy gyárban dolgozott. Emiatt félbehagyta középiskolai tanulmányait és elkezdett csak a családnak élni.
„A házasságtól nem lettem szomorú, de boldog sem” – nyilatkozta egyszer az első komolyabb kapcsolatáról. – „Alig beszéltünk a férjemmel. Nem mintha dühösek lettünk volna egymásra. Nem volt semmi mondanivalónk. Meghaltam az unalomtól.”
Így, amikor 1943-ban a férje belépett az állami, kereskedelmi flottához Marilyn egyedül maradt. Bár Dougherty eleinte vissza-visszatért hozzá, egy idő után eltűnt. Férje távozása után a fiatal hölgy annak szüleihez költözött, és egy rádióirányítású repülőgépeket gyártó üzemben vállalt munkát.
Anyjával annak idegösszeomlása után már csak igen ritkán tudott találkozni és ezek időtartama is egyre rövidebb lett. Ez nem is volt csoda, hiszen Gladys élete hátralevő részének jelentős hányadát különböző kórházakban töltötte.
Végül azonban valahogy mégis túlélte a lányát, és 1984-ben, 22 évvel Marilyn után hunyt el. „Marilyn egész életét átjárta az a bénító félelem, hogy az anyja őrülete akár örökletes is lehet” – mondja J. Randy Taraborrelli, a New York Times bestsellerje alapján készült mini-sorozat, a Titkos élet (Secret Life) című, 2015-ös filmben, amely a Marilyn életében fontos szerepet játszó nőkre összpontosított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap