Régi fényében ragyog Róma egyetlen piramisa
2016. február 4. 15:13 Pallag Zoltán
Újra reflektorfénybe került Cestius piramisa, miután egy japán ruhaipari milliárdosnak köszönhetően teljeskörű tisztítást hajtottak végre rajta. A régészek örülnek, hogy látogatható a 2000 éves piramis, amely az i. e. 12-ben meghalt Caius Cestius római praetor, vagyis a consul utáni legmagasabb rangú tisztségviselő temetkezési helye.
Korábban
A síremlék alapterülete 29,5x29,5 négyzetméter, magassága 36,4 méter, de az alapja jóval a mai utcaszint alatt található, mivel az utóbbi évszázadokban jelentősen emelkedett, illetve feltöltődött a város utcaszintje. A folyami mészkőből épült carrarai márvány borítású piramis 271 és 275 között az Aurelianus-féle falba épült be, sarkait egykor szobrok és oszlopok díszítették. Az emlékmű közelében található forgalmas kereszteződés és a metróállomás miatt az utóbbi évtizedekben vastag koromréteg rakódott a krémes-fehér márványra, ezt távolították most el.
Havonta kétszer foglalnak időpontot a turisták, hogy láthassák a freskós sírkamrát, mondta a Guardiannek Leonardo Guarnieri régész. A sírkamra eredeti bejáratát nem ismerjük, 1663-ban új bejáratot vágtak a piramisba. A látogatóknak le kell hajolniuk, hogy végigmehessenek a sírkamrába vezető keskeny és alacsony folyosón. Hogy hová tűnt Caius Cestius, nem tudjuk, mondta Guarneri. A látogatók egy felfelé vezető csatornát találnak a kamrában.
A mostani helyreállítás alátámasztotta az elméletet, miszerint az 5,95x4,10x4,80 m méretű kamrát valamikor a középkor folyamán kiraboltak. A piramis egyike annak a négy piramisnak, amelyet az ókori Rómában emeltek, de az egyetlen, amely túl is élte az elmúlt két évezred viszontagságait. Az építmény feltehetően az augustusi Róma egyiptomi divatját tükrözi. Octavianus (a későbbi Augustus) i. e. 30-ban foglalta el Egyiptomot, véget vetve ezzel a Ptolemaidák háromszáz éves uralmának. Egyes kutatók viszont úgy gondolják, hogy inkább a núbiai piramisok ihlették az építményt. A núbiai Meroét i. e. 23-ban támadták meg a rómaiak, elképzelhető, hogy Cestius maga is e hadjáratban szolgált.
A piramis természetesen a most befejezett nagytakarítás után is tovább szennyeződik. A bekormozódás ellen néhány havonta ipari alpinisták fogják megtisztítani, így nem lesz szükség az építmény újbóli felállványozására. „Ez a hálám jele. Cégünk Olaszországnak köszönhetően lett sikeres” – mondta az AFP hírügynökségnek Jagi Juzo textil- és ruhaipari vállalkozó, aki 2.7 millió dollárt áldozott arra, hogy a több mint 2000 éve meghalt Caius Cestius síremléke újra ragyogjon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap