2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Régészek keresik a legendás színpadot Woodstockban

2018. június 28. 09:58 MTI

A legendás woodstocki fesztivál helyszínét tárják fel régészek, hogy az 50. évfordulóra meghatározzák többek között a színpad helyét. A New York szövetségi államban lévő Bethelben hetek óta végzik az egykori zenei fesztivál helyszínének feltárását. 1969 augusztusában több mint 400 ezren gyűltek itt össze.

Woodstock

A Binghamtoni Egyetem szakértői szeretnék feltárni, hol helyezkedett el a színpad, melyen olyan zenészek léptek fel, mint a The Who, a Jefferson Airplane, Jimi Hendrix, Janis Joplin és Joan Baez. A régészek ősszel már feltártak olyan területeket, ahol az árusok standjai voltak a fesztivál idején.  Több százezren zarándokoltak el 1969-ben a háromnapos zenei fesztiválra, amely sokak számára a hippimozgalom és egy egész generáció jelképévé vált.

Woodstocknál az eső és sár ellenére összegyűltek a háború ellenzői és a hippik, akik elutasították a materializmust és drogokkal, például LSD-vel és marihuánával próbálkoztak. A rendezők Max Yasgur tejtermelőtől vették bérbe a területet, amely két órányi autóútra van New Yorktól északra. Az ásatások apropóját a fesztivál 50. évfordulója adja 2019 augusztusában – mondta Nina Versaggi, a Binghamtoni Egyetem régészeti tanszékének vezetője. Addig a szomszédos Bethel Woods művészeti központ ösvényeket alakít ki a területen, amelyek elmesélik Woodstock történetét. A helyszín „kiemelt történelmi jelentőségű” – mondta el Wade Lawrence, a Bethel Woods központ igazgatója. A 15 hektáros területet már egy éve kulturális emlékhellyé nyilvánították.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!