Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
2024. szeptember 27. 09:05 Múlt-kor
Alighanem mindannyian hallottunk már Pompeji pusztulásáról, amely a világtörténelem egyik leghíresebb vulkánkitörése során, i. sz. 79-ben következett be. Legismertebbé talán az az eljárás tette, amelynek során a vulkánkitörés áldozatainak a maradványait gipsszel öntötték ki, amely egyedülálló módon teszi emberközelivé a Vezúv közelében élő rómaiak utolsó perceit. Pompejit évszázadok óta kutatják, az újabb és modernebb technológiák segítségével pedig még többet tudhatunk meg az elpusztult városról.
A város 2019-ben (Kép forrása: Wikipédia / Sparrow (麻雀) / CC BY-SA 4.0)
Korábban
A halálos Vezúv
Pompeji, és a térség már nagyon régóta lakott terület volt, a legkorábbi ismert település az i. e. 7-6. századból származik. Előbb a görögök gyarmatosították, majd az etruszkok uralma alá került, hogy a görögök visszavegyék tőlük, végül pedig a szamniszok foglalták el, akiket a felemelkedő Róma az i. e. 4. században több háborúban vert le.
Pompeji szerepet kapott még a római köztársaság polgárháborúiban is, amikor Sulla csapatai megostromolták, majd a diktátor a saját veteránjait telepítette le a környéken, és ezt követően a városra viszonylag békés évtizedek köszöntöttek.
A császárkorban a közeli Misenumban a római hadiflottának épült egy bázisa, ami azért jut jelentős szerephez, mert idősebb Plinius volt a parancsnoka i. sz. 79-ben.
A Vezúv kitörése idején Pompeji már egy virágzó, körülbelül húszezer fős város volt, amelyet azonban súlyosan megrongált az i. sz. 62-ben történt földrengés.
Az ismétlődő földmozgások miatt a károk helyreállítása nem haladt túl gyorsan, de a várost a tizenöt évvel későbbi kitörés teljesen elpusztította. Köszönhetően az ifjabb Pliniusnak, a természeti katasztrófa leírása egy szemtanú beszámolójából maradt fent.
Karl Brjullov: Pompeji utolsó napja (1830-1833)
Ifjabb Plinius az ismert római történetírónak, Tacitusnak címzett leveleiben leírta például azt, hogy a vulkánkitörésben könnyű és lyukacsos kövek lepték el a környéket, lombos fenyő alakú felhőt lövellt ki a Vezúv, és elmeséli nagybátyja halálát is, amelyet a mérges gázok okoztak.
A város lakosságának jelentős része odaveszett a vulkánkitörésben. Egy részük bezárkózott a házába, ám a várost elárasztó vulkáni kő és hamu súlyától a házak egyszerűen összeomlottak, míg másokat menekülés közben ért a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel tegnap
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd tegnap
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban tegnap
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát tegnap
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore tegnap
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe tegnap
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása tegnap
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower tegnap