Páratlan freskókkal díszített ókori villákat állítottak helyre Pompejiben
2016. március 16. 11:23 MTI
Páratlan freskókkal díszített öt ókori villát (domus) állítottak helyre és nyitottak meg a látogatók előtt a pompeji ásatások területén kedden, amikor a nápolyi régészeti múzeum is megnyitotta belső kertjeit.
Korábban
Évtizedek után ismét látogatható Marcus Lucretius több mint 600 négyzetméteres villája, amely arról is ismert, hogy 1917-ben Pablo Picasso spanyol és Léonide Matisse francia festő közösen fényképeztette le magát ebben az ókori római lakóházban. A megnyitott épületek között van a szintén az egykori tulajdonosáról, Octavius Quartusról elnevezett villa, amely a nagyobb méretű pompeji lakóépületek között maradt fenn. Egy egész háztömböt (insula) elfoglal, két bejárata és két belső kertje is volt. A villa falain megmaradt freskók egyike az önmagába szerelmes Narkisszosz öngyilkosságát ábrázolja, egy másik a feleségébe, Thisbébe szerelmes Pyramosét.
A tenger istennőjéről elnevezett villa freskóján a fekvő Vénusz látható kagylóhéjban. A Iulia Felixről elnevezett épületegyüttesben ritkán látott szögletes márványoszlopok maradtak fenn. A gyümölcsöskertjéről elnevezett villa falait növényeket és állatokat ábrázoló freskók díszítik, padlózatát fekete-fehér mozaik, és az egykori lakóház érdekességének számít egy oszlop tartotta márványasztal.
Tavaly decemberben már hat másik restaurált villát nyitottak meg. Az ókori épületek egymás utáni helyreállítását többek között az Európai Unió által a pompeji ásatásoknak 2012-ben szánt egyszeri 105 millió eurós támogatásból finanszírozzák. Az újabb pompeji villák megnyitásával egy időben a nápolyi régészeti múzeum is megnyitotta az eddig a látogatók előtt lezárt belső kertjeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap