Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő
2015. szeptember 25. 14:12
Korábban
Belső küzdelem
A levél önelégült hangvétele ellenére Cromwell implicit módon elismerte, hogy Droghedában borzasztó dolgok történtek, és ha a győzelem nem jelentett volna akkora elégedettséget, akkor az öldöklés „lelkiismeret-furdalást és fájdalmat” okozott volna számára. Ez a kijelentés arra enged következtetni, hogy a parancsnok komoly lelki vívódáson mehetett keresztül. Cromwell, mint mindig, saját vallási meggyőződésében talált vigaszra és megkönnyebbülésre, abban a megingathatatlan hitben, hogy Isten akaratával összhangban cselekszik.
Sokan hozzák fel mentségére továbbá, hogy az ellenséges csapatokkal szembeni könyörtelenség egyáltalán nem tért el a korban az ellenséges katonákkal szemben alkalmazott bánásmódtól. Drogheda ostromának kezdete előtt Aston visszautasította az ultimátumot, és ezáltal (legalábbis technikailag) lemondott a helyőrség katonái életének megmentéséről. Wellington hercege – Napóleon legyőzője – még több mint egy évszázaddal később is megállapította, hogy „mindig is magától értetődő volt, hogy egy erőd védelmezői nem érdemelnek kegyelmet.”
Mindezt figyelembe véve is fontos kiemelni azonban, hogy a mészárlás mértéke precedens nélküli volt. Cromwell a város eleste után sem vette a fáradságot, hogy megkímélje a hadifoglyokat, és kicserélje őket az ellenséggel, vagy váltságdíjért cserébe megkímélje életüket. A parancsnok a kegyetlenkedéseket minden bizonnyal ellenségeinek küldött üzenetnek szánta: nem számíthatnak kegyelemre az ellenük folytatott háborúban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap