Nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát
2018. január 10. 14:38
Korábban
Aki elől hiába rejtették el a matematika könyveket
Az 1623-ban Franciaországban született Blaise Pascal szinte teljes gyermekkorát otthon töltötte, édesapja magántanárként gondoskodott oktatásáról. Az idősebb Pascal ennek során száműzte a matematikai szövegeket a házból, hogy így biztosítsa azt, hogy fia először a nyelvekre koncentráljon. Terve azonban nem vált be, ugyanis a fiatal Pascal titokban mégis a számok bűvöletében élt és 12 éves korára már saját matematikai terminológiát dolgozott ki és önállóan felfedezte Eukleidész szinte valamennyi bizonyítását is.
Amikor 16 évesen publikálta tanulmányát a kúpszeletekről, a kor híres filozófusa, René Descartes meg volt róla győződve, hogy azt valójában nem a fiatal fiú, hanem apja írta meg. 19 éves korában megtervezte és megépítette saját mechanikus számológépét, amelyet manapság csak Pascaline néven emlegetünk. Élete során ezután a legkülönfélébb tudományterületekkel foglalkozott. Érdekelték többek között az áramlástan, légnyomás, a filozófia és a vallás kérdései is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.