Nyolc történelmi személy, akinek fiatalkori élményei meghatározták karrierjét
2017. november 27. 14:28
Korábban
16 évesen fogott először gitárt Jimi Hendrix
A 20. század legnagyobb elektromos gitárosának tartott Jimi Hendrix 1942 november 27-én született Seattle városában. Szülei házassága meglehetősen viharos volt, és édesanyja még Jimi gyermekkorában elköltözött tőlük. A zene iránt már fiatalon érdeklődést mutató fiút édesapja bíztatta arra, hogy tanuljon meg gitározni, és tőle kapta 16 évesen első akusztikus, majd egy évvel később az első elektromos gitárját is.
1961-62-ben ejtőernyősként szolgált a hadseregnél, majd a leszerelését követően egy Nashville-ben működő klubban kezdett rendszeresen fellépni. A gyorsan helyi hírességgé váló Hendrix több együttessel is dolgozott, mígnem az Animals egykori basszusgitárosa, Chas Chandler felfigyelt rá és az ügynökeként Londonba vitte, ahol megszervezte számára a Jimi Hendrix Experience névre keresztelt zenekart, amellyel Hendrix rövid idő alatt igazi rocklegendává vált. Hasonlóan Janis Joplinhoz, Jimi Hendrix is tragikusan fiatalon hunyt el 1970-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap