Nyelvtudása miatt válhatott rendfenntartóvá a szesztilalom későbbi legeredményesebb ügynöke
2024. július 9. 14:20 Kanyó Ferenc
Korábban
A messziről jött ember
Izzy Einstein vagy eredeti nevén Isidor Einstein Zassowban, Ausztria-Magyarországon látta meg a napvilágot. 1901-ben még fiatalemberként döntött úgy, hogy kivándorol az Egyesült Államokba. Dolgozott postai hivatalnokként, de bolti eladóként is.
Sem a háttere, sem pedig a képzettsége nem tette volna lehetővé, hogy rendfenntartói munkában vegyen részt, ám Izzy Einsteinnek volt egy nagyon komoly előnye: számtalan nyelven beszélt.
Az anyanyelve a jiddis volt, emellett tudott angolul, németül, magyarul, lengyelül és egy kicsit oroszul is. Az új törvény miatt az emberhiányban szenvedő hatóságok örömmel fogadtak a soraikba olyasvalakit, aki számos bevándorlóval szót értett.
Izzy Einstein (j) és Moe Smith (b), az alkoholcsempészek ádáz üldözői
Einstein külsőleg sem tűnt annak a figurának, aki hatékonyan léphetett fel a szesztilalom megszegőivel szemben.
A rendelkezés bevezetésekor már 40 éves múlt. Fegyvert sem igen viselt, mégis csaknem ötezer embert sikerült letartóztatnia, s az elítélési rátája 95%-os volt. Működése eredményeképpen több mint ötmillió gallon italt foglaltak le, ami akkori értéken közel 15 millió dollárt jelentett.
A lenyűgöző statisztika mögött persze nem annyira szokatlan, ám általa életvitelszerűen alkalmazott módszer állt: Izzy Einstein ugyanis álruhában dolgozott.
Egy távoli unokatestvére – aki komikusként kereste a kenyerét – adta az ötletet számára, így alkoholt szimatoló ügynökként ő sem ment a szomszédba, ha valaki másnak a személyét kellett magára öltenie.
Emellett maga mellé vette Moe W. Smitht, aki állandó partnerévé vált a felderítései során. Moe is volt korábban már minden: biztosítási ügynökként, bokszolóként, de egy éjszakai klub menedzsereként is kipróbálta magát, végül ügynöknek állt. Külseje nem sokban különbözött Einsteinétől, ő is kövérkés és veszélytelen alaknak látszott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.