Női ruhában menekült az orosz nagyherceg a lengyel felkelők elől
2024. november 29. 20:20 Múlt-kor
Korábban
Forradalmi hangulat Lengyelországban
A lengyel felkelés közvetlen kirobbantója az 1830-as francia forradalom és az augusztusi belga felkelés volt. A Kongresszusi Lengyelország területén elterjedt a hír, hogy az orosz uralkodó katonai segítséget készül nyújtani a megmozdulások leverésére. Ez hatalmas felháborodást szült a lengyelek között, akiket a Franciaországból és Belgiumból hazaérkező emigránsok is feltüzeltek.
Az összeesküvők drasztikus lépésre szánták el magukat, a lengyel katonai alakulatokkal és a varsói hadapródiskola növendékeivel karöltve 1830. november 29-én megtámadták Konsztantyin Pavlovics nagyherceg palotáját. A nagyherceg az éj leple alatt női ruhában menekült el Varsóból.
I. Miklós orosz cár
A lengyel felkelők két táborra oszlottak. A mérsékeltek, akiknek soraiban jónéhány katona is helyet foglalt, kilátástalannak találták a küzdelmet a cári haderővel szemben, és Oroszországon belül szerették volna a lengyel autonómiát fenntartani. A Joachim Lelewel által vezetett radikálisok azonban a teljes elszakadást tűzték ki célul.
A mérsékeltek küldöttséget indítottak Szentpétervárra, hogy a cárral tárgyaljanak, ám I. Miklós hajthatatlan volt, teljes megadást követelt. A cári elutasítás a radikálisok malmára hajtotta a vizet Varsóban. Lelewel és követői nyomására a felkelők kormánya 1831 januárjában kimondta a Romanovok trónfosztását. I. Miklósnak több sem kellett, megindította haderejét a lengyel főváros és a felkelők ellen.
Az ellenállás nem volt teljesen reménytelen, hiszen a lengyelek maguk mögött tudhatták a Kongresszusi Lengyel Királyság lengyel ezredeinek zömét, közel 50 ezer főnyi, jól kiképzett katonát, akikhez folyamatosan csatlakoztak a népfelkelő hazafiak. A határon azonban gyülekezett a több mint 100 ezer főt számláló cári sereg.
A lengyel vezérkar a kezdeti sikerek ellenére sem hitte, hogy az orosz haderő térdre kényszeríthető. A hadsereg élén álló Jan Skrzynecki generális habozott bevinni a kegyelemdöfést, és a „csigahadjáratnak” keresztelt májusi hadmozdulatok során, bár bekerítette a cári haderő elit egységét, a gárdahadtestet, nem rendelte el annak megsemmisítését.
A lengyel felkelés egyik legvéresebb csatája 1831 májusában Ostrołękánál (magyarul Osztrolenkaként is ismert) zajlott, ahol a későbbi magyar szabadságharc egyik hőse, Józef Bem (Bem József) is kitüntette magát. A magyar katonák által csak Bem apónak hívott tábornok Ostrołękánál alezredesi rangban szolgált.
Bem egy 10 ágyúból álló lovasüteg révén az utóvédharcok során megállásra kényszerítette a Varsó felé nyomuló oroszokat. A rendelkezésére álló 10 löveggel csaknem 250 lövést adott le közel 20 perc alatt, kartácstüzes poklot zúdítva a támadó oroszokra. A tüzelést egészen addig folytatta, míg az összes ágyúját ki nem lőtték.
Varsó bevétele
Varsót végül Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg erői kétnapi véres küzdelem után, 1831. szeptember 8-án elfoglalták. A lengyel haderő zöme azonban nem adta meg magát az oroszoknak, hanem Poroszországba vonult, és azt remélte, hogy onnan majd újból felveheti a harcot.
Berlinben azonban hallani sem akartak a lengyel fegyveres ellenállásról, így a felkelők kénytelenek voltak porosz földön letenni a fegyvereiket, a „novemberi” felkelés ezzel végleg elbukott. A katonák zöme ezek után szétszéledt és emigrációba kényszerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? 20:19
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról 19:06
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari 17:05
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának 16:29
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára 16:28
- Háború a diáklányok szemszögéből 16:05
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah 14:20
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05