Nem csak Budapesten verték a rendőrök az embereket 1988-ban
2016. március 25. 11:33 Múlt-kor
Vízágyúkkal és gumibotokkal verte szét a kommunista karhatalom a "földalatti" egyház által az emberi jogok és a hívők jogainak be nem tartása miatti tiltakozásul szervezett gyertyás tüntetést Pozsonyban 1988. március 25-én.
Korábban
A 28 évvel ezelőtti gyertyás tüntetés az 1968-as Prágai tavasz elfojtása utáni Csehszlovákiában a kommunista államhatalom elleni legjelentősebb megmozdulás volt. A békés tüntetést az akkori egyházi "ellenzék" szervezte Ján Chryzostom Korec akkori püspökkel, ma bíborossal és több más neves személyiséggel az élen.
A nagygyűlés ismertetett célja az volt, hogy békés tiltakozással érje el a katolikus püspökök kinevezését, valamint a teljes vallásszabadság és a polgári szabadságjogok biztosítását. A megmozdulás az akkori párt- és államhatalom széles körű ellenintézkedései, valamint a Pacem in terris (Béke a Földön) nevet viselő - a kommunista államhatalommal együttműködő katolikus papokat tömörítő - szervezet felszólítása ellenére is létrejött.
Este hat órára több ezer békés - gyertyákat és mécseseket kezükben tartó - tüntető gyűlt össze a Szlovák Nemzeti Színház előtti Hviezdoslav téren és a környező utcákban. A tiltakozás fő szervezőinek nagy része nem lehetett jelen, mivel őket vagy házi, vagy rendőrségi őrizetben tartották. A helyszínen fokozott erőkkel jelen lévő rendőrség egy ideig nem lépett közbe. Majd miután a tömeg az állami és a pápai himnusz eléneklése után imádkozni kezdett, a rendőrség felszólította az összegyűlteket a távozásra. Nem sokkal a rendezvény vége előtt a karhatalom vízágyúk és könnygázgránátok bevetésével valamint kutyás-gumibotos rendőrökkel "oszlatni" kezdte a tömeget. Az erőszakos tömegoszlatás során sokakat megvertek a rendőrök, többtucat tüntetőt és több járókelőt is elővezettek.
A kommunista hatalom durva közbelépését az egész nyugati világ elítélte. Az 1989-es rendszerváltás elő eseményének tartott megmozdulás 1993 óta az emberi jogokért folytatott küzdelem emléknapjának számít Szlovákiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.