Nem csak a törvények, de a kétszínűség és az önfényezés királya is volt Hammurapi
2020. október 12. 17:43 Múlt-kor
Csaknem négy évezreddel hatalomra jutása után is ismerjük Hammurapi babiloni király nevét, elsősorban törvénykönyve által, amelyet egykor embermagasságú kőoszlopokra (sztélékre) vésve állítottak közszemlére a fennhatósága alatt álló területeken. A 282 rendelkezést rögzítő törvénykönyv azonban csupán egy volt azon vezér eredményei közül, aki a városállam Babilont Mezopotámia első számú hatalmi központjává tette.
Korábban
Példaértékű államférfi?
Kr. e. 1792-től Kr. e. 1750-ben bekövetkezett haláláig tartó uralkodása során Hammurapi példaként szolgált arra, hogyan lehet a katonai erőt, a diplomáciai ügyességet és a politikai tehetséget együttesen alkalmazni egy olyan birodalom irányítására, amely a Perzsa-öböltől mintegy 400 kilométerre a szárazföld belsejébe nyúlva foglalt magába területeket a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén.
A kőbe vésett törvények mellett „számos egyéb arca is van a király által elért eredményeknek” – írta a Columbia Egyetem professzora, Marc Van De Mieroop 2005-ben megjelent, Hammurapi babiloni király életrajza című könyvében. „Uralkodó volt, harcos, diplomata és hivatalnok.”
Hammurapi azért vált a térség legerősebb uralkodójává, mert „ravasz államférfi volt” – mondta el Kelly-Anne Diamond, a Villanova Egyetem történész vendégadjunktusa, akinek szakterülete a közel-keleti történelem és régészet. Elmondása szerint az ókori király nagy ügyességről tett tanúbizonyságot a hatalom felé vezető útján.
„Hammurapinak semmiféle gondot nem jelentett szövetségre lépni, majd érdekének megfelelően elárulni szövetségeseit” – mondta Diamond. „Diplomaták és kémek összetett hálózatát alkalmazta, hogy a térség legtájékozottabb uralkodója lehessen.”
Uralkodása jelentős részében Hammurapi a diplomácia eszközeire hagyatkozva érvényesítette Babilon érdekeit, miközben egyre jobban fejlesztette haderejét is.
A későbbi években azonban egyre inkább utóbbit alkalmazta. Hosszú távú játékot űzött, azonban elegendő ideje is volt rá, mivel a régió többi uralkodójánál lényegesen fiatalabb korában került hatalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.