Miről szól a virágvasárnap?
2015. március 29. 14:01
Az idén március 29-re esik virágvasárnap, a keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdete.
A keresztény világ ezen a napon azt ünnepli, amikor szenvedése előtt Jézus felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica palmarum, avagy Dominica in palmis de Passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről.
Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11-12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a hívek által magukkal hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza. Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.
Azokban az országokban - mint hazánkban is -, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Máté evangéliumából. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel hamvazza a pap a híveket.
A szentelt barkához számos hiedelem fűződik. A legelterjedtebb szerint, ha a templomból jövet lenyelnek belőle egy-két szemet, az megvéd a hidegleléstől és a torokfájástól. Egyes helyeken úgy tartják, hogy a megszentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor nyáron sok lesz a légy, ezért a padlásra, ablakba, házereszre akasztják. Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen. Más helyeken, például Gyimesben csak a szentelt barkát szabad bevinni a házba, mert ha megszenteletlenül kerül oda, elhullanak a csirkék és más aprójószágok. Virágvasárnapi szokás több palóc községben a kiszehajtás, a tél temetése. A lányok női ruhába öltöztetnek egy szalmabábut, körülhordozzák a faluban, majd levetkőztetik, a szalmát pedig elégetik vagy vízbe dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket.
Virágvasárnap tilos a munka, főként a mulatság. A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot. A népszokás szerint ekkor kell elvetni a virágmagvakat, mert szebbek és illatosabbak lesznek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban 18:33
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét 17:32
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban 16:14
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot 15:15
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra 14:27
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat 13:33
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában 13:00
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában 12:00














