Mindszenty József-tanulmánykötetet mutattak be Rómában
2022. január 26. 20:20 MTI
Mindszenty József bíboros, hercegprímásról szóló, 2021-ben megjelent tanulmánykötet mutattak be kedden Rómában a Collegium Hungaricum épületében – olvasható az oktatási intézmény honlapján.
Korábban
A kötet Mindszenty József bíboros pere hetven év távlatából címmel jelent meg, szerkesztője Fejérdy András és Wirthné Diera Bernadett.
A Libreria Editrice Vaticana vatikáni kiadó jóvoltából tavaly kiadott tanulmánykötet 70 év távlatából tekint vissza az üldözött hercegprímás-bíboros és egyházi vezető perére.
A könyv a Mindszenty-per 70. évfordulója alkalmából 2019-ben Budapesten megrendezett, azonos című nemzetközi tanácskozáson elhangzott előadások anyagát foglalja össze.
A könyvbemutatón köszöntőt mondott Őexcellenciája Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete, Bernard Ardura, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke, valamint Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke.

A kötetet – Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete igazgatójának bevezetőjét követően – Andrea Ciampani, a római LUMSA katolikus magánegyetem professzora, valamint Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Egyetem professzora méltatta.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Magellán útja: Az első földkerülő expedíció kalandjai és tragédiája tegnap
- Miért fogyasztottak előszeretettel hódokat őseink? tegnap
- 20 érdekesség a berlini falról tegnap
- Skinheadek Magyarországon a levéltári források tükrében tegnap
- A neandervölgyi és a modern ember kulturálisan is „keveredtek” tegnap
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio tegnap
- A 30 000 éves keselyű: a vulkáni hamuban megőrzött fosszília tegnap
- Családfőként és politikusként is helyt állt Szilágyi Erzsébet tegnap