Mindenben a gazdaságosság határozta meg a Ford T-modell kialakítását
2023. október 1. 18:05 Múlt-kor
„Magas minőség alacsony áron!” – az 1910-es években így hirdették a Ford Motor Company „zászlóshajóját”, a Ford T-modellt, amely 1908. október 1-én debütált az amerikai piacon. Az autó hamar népszerűvé vált, Henry Ford álma a néptömegek mobilizálásáról pedig megvalósulni látszott.

Ford T-modell Kanadában, 1925
Korábban
A Ford T-modell megjelenése előtt az autó igazi kuriózumnak számított, amelyet csak a társadalom legfelsőbb rétegeiből származó emberek engedhettek meg maguknak. A huszadik század első évtizedében világszerte mindössze kétszázezer gépjármű rótta az országutakat.
A Ford T-modell – amelynek tervezésében nagy szerepet játszott Galamb József – színrelépésével viszont a középosztály is négy kerékre szállhatott az iparilag fejlett nyugaton. Az autót és általa nyújtott szabadságot ugyanis mindössze 825 dollárért (a mai áron 18 ezer dollárért, azaz 5,4 millió forintért) lehetett megvásárolni.
Ford olyan komolyan vette a népautónak szánt járműve elérhető áron tartását, hogy minden más típus fejlesztését leállította, hogy mérnökei csak a T-modell tökéletesítésére koncentráljanak.
A jármű egy 22 lóerős, új tervezésű, könnyített, négyhengeres motorral varázsolta el a benzingőztől megmámorosodott vevőket, akik ha tövig taposták a gázpedált, járművükkel elérhették akár a 60 km/h-s csúcssebességet is.
Ford autója a benzin mellett kenderalapú üzemanyaggal is működött. A gazdaságosság szellemében a Ford T-modellt hosszú ideig csak fekete színben lehetett megvásárolni.
Fekete szín ide vagy oda, a T-modell egyre népszerűbb lett, így Ford mérnökeinek hamarosan ki kellett találniuk valamit, hogy az autó iránti növekvő keresetet kielégíthessék. A megoldás a Michigan állambeli Highland Park Ford üzemében született meg, ahol 1913. október 7-én működésbe helyezték a futószalagot.
A vadonatúj találmány bevezetésének köszönhetően a Ford T-modell gyártási ideje 728 percről 93 percre csökkent. A mozgó gyártósor azonban nemcsak a gyártási időt csökkentette jelentősen, de lehetővé tette az olcsóbb betanított munkások alkalmazását is, amely csökkentette a késztermék gyártási költségeit.
A futószalag elementáris hatást gyakorolt a termelésre. Az 1914-es évben már több ezer Ford T-modell gördült le hetente a gyártósorokról, így Ford népautója az első világháborút követő években a világ legelterjedtebb gépjárműjévé vált.
A „Bádog Böske” sikerszériája egészen a húszas évek közepéig tartott. A vásárlói igények ekkor változtak meg jelentősen: az emberek nagyobb luxusra és erősebb, stílusosabb autókra vágytak. Ford autójának spártai kialakítása többé már nem volt opció, így gyártása 1927-ben befejeződött. 1908 és 1927 között több mint 15 millió Ford T-modellt indítottak útjára Henry Ford gyáraiból, így a legendássá váló modell égészen 1972-ig őrizte a leghosszabb ideig gyártott gépkocsi kitüntető címét, mikor is a Volkswagen Bogár letaszította trónjáról.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Városliget
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- A nemzetközi színpadok ünnepelt sztárjai is megfordultak a Városliget színpadain
- Nagy sikerrel mutatkozott be az új Néprajzi Múzeum és az Új Nemzeti Galéria a Velencei Biennálén
- Így kerültek az első virágágyások a Városligetbe
- Amikor még félórányi járásra esett a Városliget Pest utolsó házaitól
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap
- Vasúton érkezett az első automobil Budapestre tegnap