Minden idők öt legnagyobb átverése
2015. április 17. 17:24
Manapság szinte mindent el lehet hitetni velünk, nem volt ez másként őseinkkel sem, akik a 18. században bevették, hogy létezik egy önállóan gondolkozó és mozgó sakkozógép, a 20. század elején a tündérekről készült fotót nem sikerült megcáfolniuk, míg a középkorban Róma egész Európával elhitette, hogy Nagy Konstantin császár a Római Birodalom nyugati területeinek provonciáit a pápáknak adta.
Korábban
A Török
Kempelen Farkas, hogy lenyűgözze Mária Terézia királynőt, 1769-ben egy sakkozógépet épített, amely világviszonylatban is jelentős alkotás volt, s hatalmas hírnévre tett szert. A ravaszul megtervezett mechanikus szerkezet tükrök és fogaskerekek segítségével működött, s azt állították róla, hogy önállóan mozog. Ezt senki sem akarta elhinni, így Kempelen minden egyes parti előtt kinyitotta a szekrényre hajazó gépet, hogy a nagyérdemű megbizonyosodhasson róla, a pletykák nem igazak: nincs elrejtve benne ember.
A szinte mindig győzedelmeskedő Török nevet kapó gép első ellenfele Cobenzl gróf volt, ám később Napóleon és Benjamin Franklin is leülhetett vele szemben. A három játszmában is alulmaradt francia császár 1809-ben például az egyik partiban 19 lépésig jutott, ami szép teljesítményt jelentett. Kempelen halála után sem hagyott alább a sakkozógép iránti érdeklődés, s tanulmányok százai jelentek meg róla. Bejárta Európát, és Észak-Amerikát is, míg végül Philadelphiában 1854-ben egy tűzesetben megsemmisült. Ekkor derült ki a sokak által sejtett titok: benne ült egy emberi kezelő, akit kívülről, még az ajtó nyitását követően sem lehetett látni. Bár az önmozgó szerkezet átverés volt, de ez újszerűségéből és mechanikai zsenialitásából semmit sem von le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.