Legendás apák és fiúk

Miért fontos annyira a briteknek a berber makákók sorsa Gibraltáron?

2018. szeptember 19. 14:29 Múlt-kor

Rendszeresen előfordul, hogy politikai szereplők felismerik egyes állatpopulációk fontosságát a jó közhangulat fenntartásában – a létszámcsökkenés gyakran óriási együttérzést vált ki a választópolgárokból, ráadásul sok esetben egyéb, szimbolikus jelentőséggel is bír jelenlétük. Nem különösebben meglepő tehát az az eset, amikor Winston Churchill brit miniszterelnök harcba szállt Gibraltár berber makákóinak megmentéséért – Európa egyetlen majomfajának kötődése a brit haderőhöz a legenda és a tények egyedülálló egyvelege.

Gibraltár

A gibraltári makákók napjainkban a félsziget egyik híres turistalátványosságát jelentik. Több millió fénykép készült már róluk, ahogy a kék ég, kék tenger, és gyönyörű kertek háttere előtt töltik látszólag gondtalan napjaikat. Magas szintre fejlesztették azon képességüket, hogy ennivalót és tárgyakat csenjenek el az őket bámuló turistáktól, és a 20. század eleje óta a brit haderő hivatalos védelmében részesülnek – egy helyi legenda szerint ha a majmok elhagynák a félszigetet, az a britek távozását is jelentené.

Hogy a makákók hogyan kerültek a félszigetre, eleve tisztázatlan. A tudósok több elmélettel is előálltak az évek során – egyesek szerint a Spanyolországot, illetve egyes részeit 711 és 1492 között uraló mórok házi kedvenceinek elvadult leszármazottjai, mások szerint a mintegy öt és fél millió évvel ezelőtt még Európa-szerte honos majmok utódai. Egy harmadik elmélet szerint maguk a britek hozták őket a félszigetre 1740-ben, hogy lövészetet gyakoroljanak rajtuk. Mindenesetre napjainkra elengedhetetlen tartozékaivá váltak Gibraltár látképének.

A makákók és a brit csapatok jelenlétét összekötő legendát sokan igen komolyan veszik már jó ideje. 1913-ban számuk lecsökkent mindössze tíz példányra, Gibraltár akkori kormányzója, Sir Alexander Godley pedig hozatott Észak-Afrikából nyolc fiatal nőstényt, hogy a populációt fenntartható szintre hozzák vissza. Ezzel együtt formalizálták kiemelt státuszukat és védelmük fontosságát, és hivatalosan is a brit katonai támaszpont oltalma alá kerültek. Még ennivalójuk is a hadi költségvetésből került ki, és egy altisztet bíztak meg minden velük kapcsolatos tényező felügyeletével.

Ez a személy 38 éven keresztül Alfred Homes őrmester volt. Neveket adott az állatoknak, és ha kölykök maradtak árván, felesége viselte gondjukat, amíg vissza nem tudtak térni csoportjukhoz. Ha valamelyik majom megsérült vagy megbetegedett, a helyi Királyi Haditengerészeti Kórház kezelte, ahogy bármelyik katonát a félszigeten.

A második világháború korai szakaszában Winston Churchill miniszterelnök Gibraltárra látogatott. Jól tudott a makákókkal kapcsolatos legendáról, és aggodalommal töltötte el, hogy populációjuk ismét csökkenő tendenciát mutatott, és már csupán hét állat volt a félszigeten. Azonnal elrendelte, hogy keressenek és hozzanak a félszigetre öt új nőstényt.

Egy csapatszállító hajó elindult Észak-Afrika felé, és rövid időn belül új otthonra lelt „a sziklán” Madeline, Kathleen, Beatrice, Daisy és Jane, akikkel a makákók létszáma ismét stabil szintet ért el. A miniszterelnök ezután újabb rendeletet adott ki, miszerint a majmok száma a félszigeten sohasem eshet 24 egyed alá. Churchill intervenciója nem feltétlenül saját, a legendába vetett hitét tükrözte, sokkal inkább a brit közhangulat miatti aggodalmát. Tudta, hogy a gibraltári makákók nagy szimbolikus jelentőséggel bírtak az anyaország lakossága számára, és attól félt, eltűnésük negatív hatással lehet a morálra.

Nem mindenki gondolkodott azonban úgy, mint Churchill. 1952-ben, második miniszterelnöksége alatt a parlament alsóházában szemére vetették a hadsereg szertelenségét, amiért a majmokkal hat katona foglalkozott. Ez természetesen túlzó kijelentés volt, a gibraltári majmok azonban könnyű támadási felületet jelentettek Churchill korábbi miniszterelnöki teljesítményén.

Végül a majmok száma 50 felé közelített. A félsziget ekkori kormányzója, Sir Gordon MacMillan altábornagy kénytelen volt néhányat állatkerteknek és más otthonoknak felajánlani, mielőtt zavaró tényezővé váltak volna a bázis életében. 1954-ben II. Erzsébet királynő is Gibraltárra látogatott, ekkoriban élt egy szürke szőrzetű, igen barátságos hím példány, amely a Winston nevet kapta. 1955 végén Winston eltűnt, és a következő év január végéig sem találták, így a régóta eltűnt személyekhez hasonlóan halottá nyilvánították.

A makákók gondozása egészen 1992 júliusáig a brit haderő hatáskörébe tartozott, amikor is átkerült a helyi kormányzathoz. Napjainkban a Gibraltári Ornitológiai és Természettörténeti Társaság viseli a legendás majmok gondját. Churchill minden bizonnyal igen boldog lenne, ha láthatná, hogy ma igen nagy létszámban, hat csoportban csaknem 250 makákó él Gibraltáron – a babonások elhihetik, hogy „a szikla” még jó ideig a brit korona fennhatósága alatt marad.

Annak rejtélye, hogy Churchill parancsára hová ment az a bizonyos csapatszállító a második világháború elején, 2005-ben oldódott meg. A félsziget majmain végzett DNS-vizsgálat azt mutatta ki, Marokkó és Algéria területéről származó egyedek leszármazottai.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Sir Winston ChurchillGeorges Roux illusztrációja Jules Verne „Gil Braltar” című novellájához, amelyben egy Gil Braltar nevű spanyol a makákókat lázadásra bírva indít támadást a szigetet megszálló britek ellenAlfred Homes őrmester két makákóval Gibraltáron
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!