Meglepő fordulatokkal teli év volt Franklin Roosevelt számára az 1918-as év
2024. augusztus 19. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Dorbézolástól a lebukásig
Roosevelt európai körútja alatt gyakorlatilag egy percig sem pihent. Előfordult, hogy reggel hattól egészen éjfélig dolgozott. Elképesztő munkatempója már csak azért is hathatott különlegesnek a kortársak szemében, mivel a politikus az éjszakáit gyakorta kocsmák látogatásával töltötte.
Ehhez kiváló partnerre lelt barátjában, egyben segítőjében, a „rosszéletű” Livingston „Livy” Davisben, akit Roosevelt mindenféle fedőtevékenység ellenére valójában ivócimboraként vitt magával az útra.
Azt természetesen még az egészen elképesztő állóképességgel megáldott politikus sem bírta volna, ha az utazás minden napján lerészegednek, de Davis naplóbejegyzéseiből tudjuk, hogy az urak korántsem vetették meg az éjszakázást.
Londonban egy alkalommal csak hajnali fél ötre, meglehetősen illuminált állapotban tértek vissza szállásukra, a skóciai hadihajók megtekintése után pedig jófajta skót whisky társaságában, dalolászva töltötték az éjszakát.
Roosevelt egy lőtéren, 1917.
Az eszeveszett munkatempónak köszönhetően Rooseveltnek a túra vége felé azonban már közel 39 fokos láza volt. 1918 szeptemberében a világ akkori legnagyobb hajója, az SS Leviathan fedélzetén tért vissza hazájába.
A hajóorvos megállapította, hogy a politikusnak kétoldali tüdőgyulladása van, és az influenza tüneteit is felfedezni vélte. Ez már csak azért is aggasztó lehetett, mivel ekkoriban már szedte áldozatait a később csak spanyolnátha néven ismert, több tíz millió ember halálát okozó világméretű járvány, amely a legtöbb fertőző betegséggel ellentétben – erős immunrendszerük túlzott reakciója miatt – elsősorban a fiatal, életerős felnőtteket érintette.
Amint a hajó szeptember 19-én kikötött New Yorkban, Roosevelt felesége (aki egyébként távoli rokona volt), valamint édesanyja egy jó nevű orvos társaságában azonnal ott termett. A beteg férfit a család New York-i villájába szállították, ahol hamarosan fény derült Roosevelt végzetes hibájára. Miközben ugyanis felesége kipakolta bőrtáskáját, a férfi borotválkozókészlete, valamint gyógyszerei és ruhái mellett egy bársonyszalaggal összekötött levélkupacot is talált: Franklin a bőröndjében felejtette szeretője, egy bizonyos Lucy Mercer szerelmes leveleit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.