2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Megkezdődnek az új kiállítótér és látogatóközpont munkálatai Székesfehérváron

2020. szeptember 29. 11:56 MTI

Az Árpád-ház program részeként hamarosan elkezdődik az Ideiglenes Bazilikatörténeti Kiállítótér és Látogatóközpont kivitelezése Székesfehérváron - jelentette be a program kormánybiztosa hétfőn a város polgármesterével közös sajtótájékoztatón.

látogatóközpont

Vargha Tamás elmondta, hogy a volt Köztársaság mozi helyén lesz a kiállítótér és látogatóközpont, a szintén ott működő Árpád-ház Kutatóintézet pedig a Városi Levéltár és Kutatóintézet részeként fog működni.

A kormány augusztusban egészítette ki a megvalósításra szánt kétmilliárd forintot további 1,5 milliárd forinttal, így most már nincs akadálya az építésnek.

A kormánybiztos jelezte, hogy a kiállítótérben a királyi koronázó templomot fogják megidézni az eredeti kövek felhasználásával.

Cser-Palkovics András polgármester hozzáfűzte, hogy a teljes egészében állami forrásból biztosított 3,5 milliárd forintból a látogatóközpont mellett az Aranybulla környéke is megújul. A kivitelezés novemberben kezdődik és 20 hónapig tart majd.

A városvezető kérdésre elmondta: a kiállítótér nevében azért szerepel az ideiglenes szó, mert ezzel is jelezni kívánják, hogy előbb-utóbb az eredeti helyszínnel, a Nemzeti Emlékhely területével, "a nemzet történelmi bölcsőjével" is kell valamit kezdeni, a kövek végső bemutatóhelye ott lenne.

A kiosztott sajtóanyag szerint a Szent István Király Múzeum felügyelete alatt valósul majd meg a bazilika fennmaradt kőanyagának raktározása, kiállítása, az eredeti anyagok felhasználásával készülő szerkezeti rekonstrukciók bemutatása.

A látogatóközpont feladata lesz a turisták fogadása, tájékoztatása, hogy aztán a Királyi sétaúton végighaladva jussanak el a Nemzeti Emlékhelyre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár