Még a számítógépes műveleteket is fejszámolással ellenőrizte Neumann János
2022. február 8. 08:23 MTI
65 éve, 1957. február 8-án halt meg Neumann János, a múlt század kiemelkedő matematikusa, a számítógép atyja. Kollégái nagy viccmesélőnek, vidám, társasági embernek ismerték, csodájára jártak széles műveltségének, hihetetlen memóriájának, fejszámoló készségének.
Korábban
1903. december 28-án született Budapesten, asszimilálódott zsidó családban. Bankár apja 1913-ban nemességet vásárolt a királytól, Neumann ezért jegyezte külföldön megjelent cikkeit Johann, majd Amerikában John von Neumann néven. Már hatéves korában képes volt két hatjegyű számot fejben elosztani, és ógörögül társalgott apjával.
Középiskolai tanulmányait a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, ahol Wigner Jenő és Teller Ede is tanult, első értekezését tizennyolc évesen publikálta.
Apja kívánságára Zürichben vegyészmérnöki diplomát szerzett, miközben Budapesten és Berlinben matematikát tanult, doktori fokozatát halmazelméleti disszertációjával szerezte meg.
Ezután Németországban tökéletesítette matematikai tudását, Göttingenben operátorelméletet és kvantumfizikát kutatott, kidolgozta a fizikai mérések matematikai elméletét, a tiszta kvantummechanikai állapot fogalmát.
1930-ban Wigner Jenővel együtt az Egyesült Államokba hívták, minden idők legfiatalabb egyetemi tanára lett Princetonban. A matematika szinte minden területén maradandót alkotott, 150 dolgozata közül 20 fizikai, a többi elméleti és alkalmazott matematikai, játék- és számítógép-elméleti tanulmány.
Ő fogalmazta meg a statisztikai mechanika úgynevezett ergodtételét, a sok részecskéből álló rendszereket statisztikusan leíró matematikai modellt. Az 1930-as évek végén a később Neumann-algebrának nevezett operátorgyűrűket kutatva alkotta meg a folytonos geometriát, amellyel olyan geometriák nyerhetők, amelyek dimenziószáma nem csak pozitív egész szám lehet.
A kvantummechanika kutatói közül ő volt az, aki a Heisenberg-féle mátrixmechanikát és a Schrödinger-féle hullámmechanikát korrekt és szigorú matematikai alapokra helyezte.
1940-től fordult az alkalmazott kutatások felé, bevezette a numerikus meteorológiát, az időjárás-előrejelzés számszerűsítését. Amerika hadba lépése után tanácsadóként dolgozott, az atomfegyver kifejlesztésének programjában a robbanási lökéshullámokat és a ballisztikai lőelemtáblázatokat elemezte, rengeteg gépi számolással.
Rendkívül jelentős játékelméleti munkássága. A témában 1928-ban közölte első értekezését, de kutatásait csak 1944-ben, Oskar Morgensternnel közösen írott Játékelmélet és közgazdasági viselkedés című könyvében összegezte.
A ma már alapműnek számító értekezés a kétszemélyes, zéró összegű játékokat (a játékosok döntési és együttműködési lehetőségeit) elemezve kimutatta, hogy létezik mindkét fél számára optimális stratégia. Az általa lefektetett elveket ma már a közgazdaságtan, a társadalom- és hadtudomány, sőt, a pedagógia is használja.
Hidrodinamikai kutatásainak nemlineáris differenciálegyenleteit nem lehetett zárt formában megoldani, ez vezette el a számítástechnikához. 1944-ben egy vasútállomáson ismerkedett meg Hermann Goldstine matematikussal, aki egy kísérleti lőtéren a lőtáblázatok számításaival foglalkozott.
Goldstine megemlítette, hogy az amerikai hadsereg egy elektronikus számolóberendezés, az ENIAC kifejlesztésén dolgozik. Neumann érdeklődését felkeltette a program, amelynek egy év múlva már az igazgatója volt, állandóan vitatkozva az ENIAC tervezőivel.
Mivel az emberiség közös kincsének tartotta a számítógépet, nem volt hajlandó ötleteit szabadalmaztatni, sőt 1945-ben kiadta az EDVAC, a következő típus leírását, megakadályozva a szabadalmi levédetést. (Az 1947-ben elektroncsövek felhasználásával készült ENIAC 30 méter hosszú, 3 méter magas volt, 30 tonnát nyomott, és csöveit állandóan cserélni kellett.)
Neumann és Goldstine 1952-ben alkotta meg a saját gépét: az IAS már párhuzamos működésű volt, sokkal gyorsabban számolt, és felépítése alapvonalaiban megegyezett a mai korszerű számítógépekével. Aritmetikai, memória-, vezérlő- és input-output egységekből állt, ők módosítottak először programot programmal, alkalmaztak először képernyős kimenetet nyomtatás helyett.
Neumann úttörő volt a gépek logikai felépítése terén is, tőle származik a kettes számrendszer alkalmazása, a memória, az utasítások rendszere. Az ő felismerése, hogy a számítógépben nemcsak adatok, hanem utasítások, programok is tárolhatók. A mai gépek mind így működnek, csak a méretük zsugorodott.
Neumann dolgozta ki azt is, hogy a megbízhatatlan elemekből álló gép miképpen adhat megbízható választ, leírta a véletlen gépi szimulálását, kutatta a magukat reprodukáló sejtautomatákat, a halmazelmélet egzakt alapjait, a kibernetika elméletét.
Elhalmozták megbízásokkal, számtalan előadásra kérték fel, a hadsereg minden fegyvernemének tanácsadója volt. Amikor 1954-ben barátját, Oppenheimert kommunistaellenes nézetei miatt meghurcolták, Neumann – jóllehet másként vélekedett – bátran kiállt mellette.
1955 végén egészsége rohamosan romlani kezdett, akasztófahumorral ezt mondta: ha rákom van, megkapom a Fermi-díjat. Mint kiderült, csontrák támadta meg, és a Szabadság-éremmel együtt valóban megkapta a kitüntetést.
Utolsó percéig a számítógép és az agyműködés párhuzamait feltáró könyvén dolgozott, de a kézirat befejezetlen maradt. A múlt század egyik legnagyobb matematikusa 1957. február 8-án halt meg Washingtonban.
Emlékét őrzi a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a Holdon krátert neveztek el róla, több utca és iskola viseli nevét, budapesti szülőházán emléktáblát helyeztek el. Kollégái nagy viccmesélőnek, vidám, társasági embernek ismerték, csodájára jártak széles műveltségének, hihetetlen memóriájának, fejszámoló készségének, a legenda szerint az első számítógépek számításait ő maga ellenőrizte a géppel egy időben, fejben kalkulálva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.