Még a környékbeliek sem tudtak a középkori barlangi temetőről Gabonban
2020. március 10. 11:58 MTI
Afrika történetének ismeretlen fejezetét tárhatja fel a gaboni őserdőben feltárt ritka, 14. századi barlangi temetkezési hely, amelyre francia régészek bukkantak 2018 végén - jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség.
Korábban
A közép-afrikai ország délkeleti részén talált barlang mélyén több száz korabeli tárgyra és néhány emberi maradványra bukkant a francia régészcsoport.
A szakemberek által Iroungounak elnevezett lelőhely az egyetlen barlangi temetkezési hely, amelyet Afrikában találtak.
"Ez egy páratlan felfedezés Afrikában, mivel a régészek szinte alig találkoznak régi emberi maradványokkal" - magyarázta Richard Oslisly, a nemzeti parkok gaboni ügynöksége által támogatott régészeti expedíció vezetője.
A barlang három szintjén mintegy 30 csontvázra bukkantak és több mint 500 fémtárgyra, amelyek főként vasból készültek, közöttük vannak kések, fejszék, nyílhegyek.
A régészek emellett találtak 39 kilyukasztott hiéna- és párducfogat is. "Ez a barlang lehetővé teszi számunkra, hogy többet tudjunk meg ezen közép-afrikai emberekről" - mondta a kutató.
"A Szaharától délre fekvő térségekben a talaj nagyon savas, ezért minden emberi és állati eredetű maradvány nagyon gyorsan lebomlik. Igen kivételes ilyen maradványokra bukkanni" - magyarázta Geoffroy de Saulieu, az IRD francia kutatóintézet régésze.
A szénizotópos kormeghatározás szerint a csontvázak 14. századiak lehetnek. Ebből a korból szinte alig maradt fenn bármilyen emlék, az első írásos szövegek Gabonról 15. század végiek, az Atlanti-óceán partvidékén megjelent európai utazóktól maradtak fenn. Az őserdőkbe csupán a 19. században merészkedtek be a felfedezők.
Amikor a régészek kikérdezték a térségről a közeli falvak öregjeit, senki nem tudott a barlang létezéséről.
A holttestekből kiemelt őrlő fogakat a kutatók Franciaországba küldték DNS-vizsgálatra.
Oslisly azt reméli, hogy a kapott eredmények és a közép-afrikai emberekről gyűjtött DNS-adatbázis összehasonlításával esetleg megtalálhatják a 14. századi emberek leszármazottjait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05