Medvéket szelídítettek az ősi kínaiak
2014. október 22. 14:38 MTI
Egy 2800 éves medvecsontváz segítségével derült fény arra, hogy az ősidőkben Közép-Kínában medvéket szelídítettek, amelyeket később áldozati célra használtak - számoltak be kínai régészek Honan tartományi felfedezésükről.
Korábban
A régészeket az úgynevezett dél-észak vízelevezetési, csatornaépítő projekttel összefüggő egyik építkezéshez riasztották a csontváz gyors és szakszerű kiásása miatt. A fenevad Taoho településen talált maradványainak mentése során kiderült, hogy a medvét körültekintően temették el egy áldozati gödörbe, valamikor az időszámításunkat megelőzően legalább 800 évvel, a Nyugati Csou dinasztia idején.
A tartományi régészeti hivatal munkatársai szerint az alaposan megvizsgált csontvázból arra lehet következtetni, hogy ebben az időszakban már foglalkoztak a medvék szelídítésével. Céljuk pedig az volt, hogy idővel feláldozzák őket az őseik iránti tisztelet jeléül - mondta Ma Hsziao-lin régész a Hszinhua hírügynökségnek. A kutatók az állat koponyájából és fogainak alakjából arra a megállapításra jutottak, hogy egy fekete medve lehetett a kivégzett áldozat. Alsó állkapcsának fogazatából azt valószínűsítik, hogy nagyjából ötéves volt, amikor egy korai tavaszi napon elérte a végzet.
Az alapos vizsgálat nyomán feltűnt az is, hogy a medve bal lába 29 centiméterrel rövidebb volt a másiknál. A röntgenlelet alapján a szakértők azt valószínűsítették, hogy a törést az állat még kis bocsként szenvedte el. Bár a baleset vélhetően nem korlátozta a normális fejlődésben, nem kellett éheznie, nem vált veszélyeztetettebbé más ragadozók számára, része lehetett abban, hogy végül emberek fogságába került, s egy áldozati gödörben helyezzék örök nyugalomra. A vidék, ahol a csontvázat találták, három mai tartomány területét lefedő Csu állam szülőhelye. A Csu nemzetség eredeti neve pedig hsziung volt, ami medvét jelent. Ezért - vélik a szakértők - joggal feltételezhető, hogy az őslakosok áldozati céllal medvét fogtak be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap