Már 1500 évvel korábban élhettek emberek az amerikai kontinensen, mint korábban gondolták
2016. május 17. 16:34 MTI
Már a Clovis-kultúra kezdete előtt 1500 évvel élhettek emberek az amerikai kontinensen régészek legújabb floridai feltárásai alapján. A régészek hat évtizeden át úgy gondolták, hogy a különleges lándzsahegyeikről ismert Clovis-emberek voltak a földrész első benépesítői.
Korábban
Régészek 2012 és 2014 között 890-szer merültek le a már korábban is ismert floridai Page-Ladson lelőhelyen, egy víznyelő mészkőüregbe az Aucilla folyó alá. Az üregben talált állati csontok - köztük masztodonagyar - és nagytestű emlősök feldarabolására használatos eszközök - például egy kőbalta és egy kőkés - arra utalnak, hogy az észak-amerikai kontinens délkeleti részén már 14 550 évvel ezelőtt élt ember, vagyis 1500 évvel korábban, mint eddig gondolták.
Ez az egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy emberek már a Clovis-kultúra tagjai előtt eljutottak az amerikai kontinensre az utolsó jégkorszakban Szibéria és Alaszka között létrejött szilárd sávon keresztül. Azt továbbra is homály fedi, hogy ez az átkelés mikor volt. A régészek hat évtizeden át úgy gondolták, hogy a különleges lándzsahegyeikről ismert Clovis-emberek voltak a földrész első benépesítői.
A Florida fővárosa, Tallahassee közelében lévő 11 méter mély mészkőüregben talált leletek arra utalnak, hogy az első amerikaiak vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak. A megtalált masztodonagyaron felfedezett karcolások pedig arra, hogy az agyarat az állat elejtői kőeszközökkel választották le a koponyájáról, talán azért, hogy ehető belső húsrészekhez jussanak. Jessi Halligan, a floridai állami egyetem egyik antropológusa, aki 126-szor merült le az üregbe, azt mondta: elképzelhető, hogy a vadászok víznyelőtől víznyelőig követték a nagy emlősöket. Találtak olyan csontokat is, amelyek valószínűleg kutyákéi voltak, a vadászok feltételezett kísérőié.
Michael Waters, a Texasi A&M Egyetem kutatója megjegyezte: a régésztársadalom nagy része még mindig elutasítja, hogy már a Clovis-kultúra előtt éltek emberek Észak-Amerikában. Alig néhány olyan lelőhely van, amely ezt megcáfolni látszik, viszont többen megkérdőjelezik e helyek hiteleségét. A floridai lelőhely durván azonos korú egy chileivel, amely szintén a Clovis-kultúra előtti emberek létét támasztja alá, de azt sokkal inkább elfogadják a tudósok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap