Ma sem tisztázott, mi okozta pontosan a minószi civilizáció bukását Krétán
2021. március 12. 08:47 Múlt-kor
Korábban
Élet a palotában
Az ázsiai partoknál vásárolt aranyból, ónból, rézből, ezüstből és különféle kövekből értékes ékszereket készítettek, amelyeket borral, olajjal, mézzel, búzával, árpával, fával, textilekkel és kerámiatermékekkel együtt Egyiptomban, Kis-Ázsiában, Görögországban és Szicíliában értékesítettek.
Amellett, hogy minden tekintetben a királytól függtek, a kézművesek kiemelt helyet foglaltak el a palota hierarchiájában: a hatalmi elit és a földeken izzadó és halászó alacsony rangú munkások között, a pecsétkészítők és írnokok szintjén, akik az elszámolási rendszerért feleltek.
Éppenséggel a minószi könyvelők voltak az elsők, akik az egyik legrégibb írásmódot, a Lineáris A-t alkalmazták, amely máig megfejtetlen a tudósok számára.
Az első paloták mai bürokratákhoz hasonló ördögi adminisztrátorai, jegyzői egy meglehetősen komplex rendszert találtak ki maguknak a király pénzügyeinek kezelésére.
„Az írnokok táblákon kezdték el vezetni a kereskedők bejövő és kimenő termékeit, amelyeket összegekkel jelölve nyers agyagba véstek be, egy olyan nyelven, amelyet máig nem ismerünk. Ezekről pedig papiruszra vagy pergamenre jelentéseket készítettek” – magyarázta Carinci.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap