2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ludat akartak lőni, viking kardot találtak Izlandon

2016. szeptember 7. 12:56

Öt izlandi vadász néhány napja a szigetország déli részén lévő Skaftárhreppur városa mellett libalesre indult. Bár egyetlen árva madarat sem tudtak leteríteni, nem búslakodtak, ugyanis valami sokkal értékesebbre bukkantak: egy több mint ezer éves viking kardra, amely egyszerűen a földfelszínen feküdt.

„Egyszerűen csak ott hevert, mintha arra várt volna, hogy felvegyük” – mondta a libavadász izlandi társaság egyik tagja, Runar Stanley Sighvatsson. A kutatók szerint a kard természetesen nem évszázadokon keresztül feküdt így a talajon, minden bizonnyal a tavalyi jeges árvíz moshatta ki a vulkáni kőzetekkel teli talaj rétegeiből, amelyek több mint egy évezreden át védték a viking leletet.

Sighvatsson és egy másik vadász, Árni Björn Valdimarsson megjegyezték, hogy az izlandi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hétfőn szállította a kardot a hivatal igazgatójához, Kristín Sigurðardóttirhoz, aki alaposabban szemügyre vette a rozsdás leletet. Előzetes becslését, miszerint a fegyver a 10. századból való, a vizsgálatok is megerősítették, sőt pontosították: a szúrófegyver a 10. század első feléből származik, és minden bizonnyal egy elhunyt sírjába temethették el.

Mire a vadászok ráleltek, már igencsak megsínylette az idő vas fogát, korrodálódott, a hegye letört, valamint meghajlott a penge, ám ezeket leszámítva a kard kiváló állapotban van. A markolatánál még apró faszilánkokat is találtak, amelyek egykoron tulajdonosának a kényelmesebb fogást biztosíthatták. A mélyreható vizsgálatok még hátravannak, azonban a kard hüvelyéről származó maradványok is kimutathatók a pengén.

A lúdvadászok még számos kisebb régészeti maradványt is találtak a területen, amely a szakértők szerint egy pogány sírkertnek adhatott otthont. Egy viking kardra bukkanni szerte a világban különleges dolognak számít, pláne Izlandon, ahol az elmúlt évszázadban mindössze 22 darab került elő. Az utolsó felfedezése óta pedig több mint tíz év telt már el.

A lelet pontos helyét még nem árulták el a sajtónak, hogy illetéktelen kezek ne kezdjenek önálló akciókba, hiszen nagy az esély, hogy rövidesen akár emberi maradványokra is bukkanhatnak a helyszínen. A viking kard restaurálás és további tanulmányozás céljából a reykjavíki Nemzeti Múzeumba fog kerülni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár